Gasly rendkívül dühös Oconra az ütközés miatt - F1VILÁG.HU

Gasly rendkívül dühös Oconra az ütközés miatt

HIRDETÉS
Pierre Gasly kifejezte frusztrációját azzal kapcsolatban, hogy a Monacói Nagydíj első körében a saját csapattársa ütközött neki.
Pierre Gasly

Nem sokon múlt, hogy rögtön a monacói F1-es futam első körében véget érjen a verseny az Alpine istállója számára, amikor az alagútra vezető jobbosban Esteban Ocon megpróbálta megelőzni az előtte haladó Pierre Gaslyt. A manőver során Ocon túl szélesre sodródott, és a bal hátsó kerekével hozzáért Gasly jobb elsőjéhez, aminek következtében autója a levegőbe repült. Bár az ezt követő piros zászlós megszakítás alatt mindkét autó vissza tudott térni a bokszba, a két autó közül csak Gaslyé maradt versenyképes. Ocon nem sokkal később a közösségi médiában vállalt felelősséget az esetért.

„A mai incidens az én hibám volt. Túl kicsi volt a rés. Elnézést kérek a csapatomtól. Egy jól megérdemelt pontszerzésben bízom” – posztolta.

Gasly végül a tizedik helyen célba érve egy értékes ponttal gazdagította az Alpine-t.

„Azt kell mondanom, elégedett és megkönnyebbült vagyok az egész csapat miatt. Bár az év eleje óta problémáink vannak az autóval, tudtuk, hogy Monacóban jó esélyeink lehetnek. Tegnap a Q3-ba jutással megragadtuk a lehetőséget. Ez egy fontos momentum volt, de sikerült kihasználnunk” – méltatta a csapat eredményét, mielőtt kitért volna az első körös balesetre.

„Sajnos nem alakult olyan békésen, ahogy szerettük volna. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie, de a részletekbe inkább nem mennék bele. A csapat egyértelművé tette, mit szabad és mit nem. Ez ma figyelmen kívül lett hagyva. Annak örülök, hogy kisebb sérülésekkel megúsztuk, és a piros zászlós megszakítás alatt hozzá tudtunk nyúlni az autóhoz.”

Gaslyt ezt követően arról kérdezték, az Alpine hogyan fog továbblépni az esetet követően. Szerinte az első az, hogy még egy ilyen ne történjen.

„Az a legfontosabb. Csapatként nem kockázathatjuk mindkét autó kiesését. Ma benne volt, hogy mindkét autó pontot szerez. Meg fogjuk beszélni, és biztos vagyok benne, hogy találunk valamilyen megoldást.”

Ocon az incidens miatt tízmásodperces időbüntetést kapott, ám mivel nem folytatta a versenyt, ezért ezt egy öthelyes rajtbüntetésre váltották, amit a következő fordulón kell letöltenie.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Gasly rendkívül dühös Oconra az ütközés miatt
Vasseur: Az időmérőkön kell javulnunk, a versenytempó rendben volt
Sainz: Nem volt esély a Mercedes legyőzésére…
Perez számára rémálom volt a Spanyol Nagydíj

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!