A francia pilóta számára nehezen alakult a szezon első szakasza, és még a két héttel ezelőtti Osztrák Nagydíjon is kört kapott csapattársától, a versenyt megnyerő Max Verstappentől.
Ezután döntött úgy a Red Bull, megpróbálják Verstappen beállításaival pályára küldeni a fiatal pilótát, és úgy tűnik, mindez helyes lépésnek bizonyult.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Gasly nemcsak a szabadedzéseken remekelt – az elsőn a leggyorsabb volt –, hanem a szombati időmérőn is megszerezte az 5. rajtkockát, megelőzve a ferraris Sebastian Vettelt.
HIRDETÉS
„Fontos volt, hogy összehozzak egy jó időmérő edzést. Már a pénteki nap, illetve a mai utolsó szabadedzés is jól alakult, és végül a változtatások után az 5. helyről rajtolhatok” – mondta boldogan a francia tehetség.
„Úgy tűnik, ezek a módosítások működnek. Még nem tökéletesek, de rengeteg a pozitívum, szóval izgatottan várom a vasárnapot.”
HIRDETÉS
„Sok mindenen változtattunk a legutóbbi verseny óta, melyek közül sok a megfelelő irányt jelentette. Még mindig ugyanúgy vezetek, mint két hete, de ezen a hétvégén jobban érzem magam az autóban. Még persze nem tökéletes, de megmutattuk, hogy sikerült előrelépni, úgyhogy ebbe az irányba kell továbbhaladni.”
Kattints és kövess minket az Instagramon is!
Gasly csapattársa, Verstappen a 4. helyről startol majd a vasárnapi versenyen.
HIRDETÉS