Gené: Alonso a legjobb, akivel valaha dolgoztam - F1VILÁG.HU

Gené: Alonso a legjobb, akivel valaha dolgoztam

HIRDETÉS

A Ferrari tesztpilótája, Marc Gené az El Mundo című lapnak adott nyilatkozatában elmondta, Fernando Alonso a legjobb versenyző, akivel valaha együtt dolgozott a Forma-1-ben.


A Ferrari tesztpilótája, Marc Gené az El Mundo című lapnak adott nyilatkozatában elmondta, Fernando Alonso a legjobb versenyző, akivel valaha együtt dolgozott a Forma-1-ben.

Gené számos világbajnok oldalán megfordult már a királykategóriában, hiszen együtt dolgozott Michael Schumacherrel, Jacques Villeneuve-vel és Kimi Räikkönennel is.

A spanyol azonban elmondta, honfitársa, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso tette rá a legmélyebb benyomást.

Alonso nemrégiben meghosszabbította szerződését a Ferrarival, és egyértelműen a csapat első számú versenyzőjévé vált, különösen úgy, hogy csapattársa, Felipe Massa egyelőre jobbára csak szenved az idei autóval.

„100 százalékig meg tudom erősíteni, hogy Felipének és Fernandónak azonos összetevők állnak rendelkezésére” – mondta Gené a spanyol lapnak nyilatkozva.

„Nem tudom megítélni, Alonso mit csinált a Renault-nál és a McLarennél, de már dolgoztam együtt világbajnokokkal, olyan nevekkel, mint Schumacher, Villeneuve és Räikkönen. Azonban Fernando az, aki legjobban lenyűgözött.”

„Mielőtt a Ferrarihoz érkezett, nagy várakozásaim voltam, most pedig, hogy láthatom, tanultam és dolgoztam vele, azt tudom mondani, hogy megfelelt az elvárásaimnak.”

Gené hozzátette, habár elismeri, hogy a Red Bull Racing jelenleg tetemes előnnyel rendelkezik, a Ferrari képes arra, hogy behozza lemaradását.

„Igaz, hogy a Red Bull előnye szignifikáns, még ha sok verseny is van hátra. De nincs olyan különbség, ami nem behozható, különösen egy olyan csapatnak, mint a Ferrari.”

Hirdetés

„Emellett, ha a szabályok nem változnak jelentősen a jövő évre, továbbra is hasznos, ha fejlesztjük a jelenlegi autót, mert ezeket a fejlesztéseket integrálhatjuk a jövő évi modellbe is. A Ferrari filozófiája az, hogy nem adja fel, mindaddig, amíg matematikailag megvan az esély.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!