Giovinazzi: Tavasz óta rengeteget javult a Ferrari autója - F1VILÁG.HU

Giovinazzi: Tavasz óta rengeteget javult a Ferrari autója

HIRDETÉS
Fotó: F1VILÁG

Igazán produktív tesztnapot zárt kedden a Hungaroringen a Ferrari ifjú tehetsége, Antonio Giovinazzi. Az olasz az élen zárta a nyitónapot, az F1VILÁG kérdésére pedig elárulta, miből állt a csapat programja kedden.

Giovinazzi kiváló lehetőséget kap Mogyoródon, hiszen ma még a Ferrari autójával róhatta a köröket, szerdán pedig már az Alfa Romeo Sauber versenygépével dolgozhat a Hungaroringen.

Az ifjú olasz 96 kör megtételét követően az élen zárta a nyitónapot, 1 perc 15,648 másodperces idejénél pedig még a hétvégi Magyar Nagydíjon sem futottak jobbat – igaz, ő ma kipróbálhatta a Pirelli hiperlágy abroncsait is.

„Délelőtt megtettünk néhány hosszú etapot, délután pedig időmérős etapokat futottunk” – mondta az F1VILÁG-nak nyilatkozva az ifjú olasz.

„Később aztán megérkezett az eső, ezért néhány hosszabb etapot el kellett halasztanunk. De összességében egy pozitív nap volt számomra és a csapat számára is.”

„Néhány tesztet elvégeztünk, ami fontos számunkra – de a lényeg az volt, hogy teljesítsük a programot, és ezt sikerült is megtenni.”

Giovinazzi hozzátette, nagyszerű érzés volt kipróbálni a Pirelli leglágyabb gumikeverékét a nap folyamán.

„A hiperlágy gumik igazán lenyűgözőek voltak, az a tapadás, amit nyújtottak, versenyzői szempontból fantasztikus volt.”

Arra a kérdésre, hogy a barcelonai teszt óta mennyit fejlődött a Ferrari autója, Giovinazzi így felelt: „Ami azt illeti, nagyon sokat!”

Hirdetés

„Utoljára májusban vezettem, most pedig július vége van, a fejlődés pedig igazán nagy. Nagyszerű volt látni ezt az előrelépést az autóval, hiszen jól mutatja, a versenyzők és a csapat milyen fantasztikus munkát végez.”

Fotó: F1VILÁG

Giovinazzi azt mondja, nemcsak egy területen – például a motort tekintve – sikerült nagyot előrelépnie a Ferrarinak.

„Az egész csomag jobb lett. Mindenhol, a féktávokon is nagyszerű volt az autó, nagyon elégedett voltam vele.”

Amikor az F1VILÁG arról kérdezte, a mai tesztnap után milyen érzés lesz átülni szerdán a Sauberbe, Giovinazzi így válaszolt: „Érdekes lesz összehasonlítani a két autót.”

„De a Sauber autója is rendkívül sokat fejlődött tavaly óta, illetve a barcelonai teszt óta is. Még nem tudom pontosan, mi lesz a holnapi programom, a ferraris értekezlet után megyek át hozzájuk, de nagyon várom a holnapi tesztnapot is.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!