Glock nem tudja, hol áll a Toyota - F1VILÁG.HU

Glock nem tudja, hol áll a Toyota

HIRDETÉS

A Toyota Racing német versenyzője, Timo Glock nem tudja, mit várjon csapatától az idei évben, azonban bízik benne, hogy a japán gárda fel tudja majd venni a harcot a Renault-val és a Williamsszel.

A Toyota Racing német versenyzője, Timo Glock nem tudja, mit várjon csapatától az idei évben, azonban bízik benne, hogy a japán gárda fel tudja majd venni a harcot a Renault-val és a Williamsszel.

A Toyota mindent megtesz annak érdekében, hogy visszavágjon a tavalyi évben elszenvedett súlyos vereségért. Bár a kölni bázisú csapat eddig nem szerepelt túl fényesen a téli tesztelek, Jarno Trulli a héten magabiztosan nyilatkozott csapata idei esélyeiről.

Csapattársa, Timo Glock azonban elmondta, nagyon nehéz lenne megjósolni, hol is áll a Toyota.

“Nehéz lenne megmondani, hol állunk valójában” – mondta a német versenyző a barcelonai tesztprogram után. “Úgy gondolom, hogy körülbelül úgy állunk, mint a Williams, a Renault, és a Red Bull. Azt viszont lehetetlen megmondani, hogy továbbra is előttünk állnak-e.”

“Nem lehetetlen, de nehéz ezt megmondani. A tesztek alapján soha nem lehet megjósolni az erőviszonyokat, így az is lehet, hogy ebben a csoportban vagyunk, de az sem elképzelhetetlen, hogy mögöttük állunk.”

“Rengeteg dolgunk van még a szezon kezdetéig. Azonban a jövő heti barcelonai tesztprogram alatt ezekre nem jut idő, így össze kell kapnunk magunkat, hogy mindennel elkészüljünk” – tette hozzá Glock.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!