Grosjean: Az eredményeim nem mutatnak valós képet - F1VILÁG.HU

Grosjean: Az eredményeim nem mutatnak valós képet

HIRDETÉS

Romain Grosjean, a Lotus versenyzője úgy érzi, az idei szezonban valójában sokkal jobb teljesítményt nyújt, mint az az eddigi eredmények sugallják. A francia versenyző sokkal következetesebbé vált.



Romain Grosjean, a Lotus versenyzője úgy érzi, az idei szezonban valójában sokkal jobb teljesítményt nyújt, mint az az eddigi eredmények sugallják. A francia versenyző sokkal következetesebbé vált.

Bár a francia versenyző látszólag sokkal következetesebben teljesít, mint 2012-ben, valójában a bajnokság első felében 12 ponttal kevesebbet szerzett, mint tavaly, és 85 egységnyi hátrányban van csapattársával, a bajnoki címre pályázó Kimi Räikkönennel szemben.

Ez azonban véleménye szerint inkább a körülményeknek köszönhető, vezetéstechnikailag ugyanis sokat fejlődött az elmúlt szezon óta.

„Úgy gondolom, versenyzőként egy ideje már elég következetes vagyok” – mondta Grosjean. „Ez nem mutatkozott meg az eddigi eredményekben – nehezen alakult a szezon első négy versenye az autóval kapcsolatos problémák miatt.”

„Bahreinben azonban rájöttünk a dolgokra, és minden sokkal jobban ment. Barcelonában a szimulációk azt mutatták, hogy a tempó jó lett volna a harmadik helyhez, de a felfüggesztés eltört. Elismerem, Monacóban én hibáztam nagyon sokszor, túl gyors akartam lenni egész hétvégén.”

„De aztán Kanadában túl lassúak voltunk, Silverstone-ban pedig egészen addig jónak tűnt a helyzetünk, amíg nem sérült meg az első szárny a futam elején.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!