Friss hírek

Grosjean: Bajnoki címért akarok harcolni az F1-ben

Győzelmekért és világbajnoki címekért akar harcolni a Forma-1-ben, ezért döntött úgy Romain Grosjean, hogy távozik a Lotustól és a Haas csapatánál folytatja 2016-ban.


Győzelmekért és világbajnoki címekért akar harcolni a Forma-1-ben, ezért döntött úgy Romain Grosjean, hogy távozik a Lotustól és a Haas csapatánál folytatja 2016-ban.

Mindezt kedden jelentette be a Forma-1 mezőnyéhez jövőre csatlakozó amerikai istálló egy sajtótájékoztatón, melyen a francia pilóta elmondta, alig várja már, hogy megkezdődjön pályafutása új szakasza.

„Amit Gene Haas és a csapat valamennyi tagja felépít, az lenyűgöző, és nagyon büszke vagyok arra, hogy a részese lehetek mindennek” – fogalmazott Grosjean.

„A Forma-1 egy hihetetlenül versenyképes sportág, a sikerhez vezető egyetlen út pedig az, ha új módszerekkel próbálsz előrejutni.”

„Ez most számomra egy új lehetőség egy új csapatnál, mely teljesen másképp áll hozzá a Forma-1-hez. Én hiszek ebben a hozzáállásban, ők pedig hisznek bennem.”

„Ezzel együtt persze minden tőlem telhetőt megteszek jelenlegi csapatomnál a szezon utolsó öt futamán, de nagyon izgatottan várom, hogy mit tartogat számomra a jövő a Haas F1-es csapatánál.”

„Már 10 éve vagyok Enstone-ban, jól ismerem a srácokat, szóval könnyű lett volna maradnom, másfelől viszont versenyeket és világbajnoki címeket akarok nyerni, és azt gondolom, hogy egy jó lépést tehetek meg efelé azzal, hogy a Haas csapatához szerződöm.”

Gene Haas, a Haas F1 Team tulajdonosa úgy fogalmazott, Grosjean tapasztalata kulcsszerepet játszott a döntésben.

„Egy tapasztalt versenyzőt szerettünk volna, aki képes hozzájárulni az autó fejlesztéséhez, és hozzásegítheti a csapatot a pontszerzéshez, és ahhoz, hogy versenyről-versenyre fejlődjünk” – mondta a szakember.

Günther Steiner csapatfőnök hozzátette: „Amellett, hogy egy nagyon tapasztalt versenyző, Romain meglehetősen technikai beállítottságú. Erős és pontos visszajelzéseket ad arról, hogyan teljesít az autó, ez pedig létfontosságú lesz majd akkor, amikor a teszteken és az idény során fejlesztjük az autót.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!