Grosjean egyelőre kivár a jövő évi szerződéssel - F1VILÁG.HU

Grosjean egyelőre kivár a jövő évi szerződéssel

HIRDETÉS

A Lotus Forma-1-es csapatának versenyzője, Romain Grosjean úgy nyilatkozott, egyáltalán nem sietős számára, hogy biztosítsa jövő évi ülését a száguldó cirkuszban – a francia egyelőre kivár, szeretné ugyanis tudni, csapata milyen motorokkal versenyez majd 2015-ben.


A Lotus Forma-1-es csapatának versenyzője, Romain Grosjean úgy nyilatkozott, egyáltalán nem sietős számára, hogy biztosítsa jövő évi ülését a száguldó cirkuszban – a francia egyelőre kivár, szeretné ugyanis tudni, csapata milyen motorokkal versenyez majd 2015-ben.

Az enstone-i gárda kiábrándító idényt teljesít 2014-ben, ennek egyik legfőbb oka, hogy Renault-motorjai nem elég versenyképesek a Ferrari és a Mercedes erőforrásaihoz képest.

A Lotus bevallottan szeretne motorpartnert váltani, így jövőre jó eséllyel már a Mercedes V6-osaival szállhat harcba az F1-ben, a megállapodás azonban még nem született meg.

Amíg a helyzet nem oldódik meg, Grosjean is kivár, hiszen a Mercedes-motorokkal csapata nagyot léphetne előre a következő idényben.

Amikor a francia pilótát az AUTOSPORT munkatársa arról kérdezte, meddig szeretne kivárni a 2015-tel kapcsolatos döntéssel, így felelt: „Amíg a lehetőséget nyitottak.”

„A csapatnak nem igazán kell meggyőznie engem. Tudom, hogy mire képesek. Pontosan tisztában vagyok azzal, hogy nagyon jó autókat építettek a múltban, és tudom, milyen gondokkal küzdenek most.”

„Most próbáljuk megérteni, mi nem működik megfelelően a szélcsatornával és az autóval. Ha tudják, milyen költségvetés áll rendelkezésükre, képesek jó munkát végezni.”

„Remélhetőleg jó motort kapnak. Ha ez megvan, láthatjuk majd, mire képesek. Tudom, hogy a csapatnak jövőre nem lesz még egy ilyen gyenge szezonja. Reagálni fognak és jobbak lesznek. Biztos vagyok abban, hogy egy olyan autó áll majd rendelkezésükre, mellyel sokkal gyakrabban lehet a pontokért harcolni.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!