Grosjean nem akar kockáztatni az első körben - F1VILÁG.HU

Grosjean nem akar kockáztatni az első körben

HIRDETÉS

A Lotus pilótája, Romain Grosjean egyetértett csapata azon döntésével, hogy a belgiumi időmérőn ne használják a dupla DRS-rendszerüket. A francia pilóta csak kilencedik lett, de így sem tartja elhibázottnak döntésüket.


A Lotus pilótája, Romain Grosjean egyetértett csapata azon döntésével, hogy a belgiumi időmérőn ne használják a dupla DRS-rendszerüket. A francia pilóta csak kilencedik lett, de így sem tartja elhibázottnak döntésüket.

A csapat elsősorban azzal indokolta döntését, hogy az eső miatt pénteken nem tudták kellően tesztelni az új rendszert, így kockázatos lett volna annak bevetése.

Grosjean az időmérőn már kis híján a Q1-ben kiesett, de szerinte nem a dupla DRS mellőzésén múlott a gyenge szereplése. „Ha pénteken az intermediate gumikon használhattuk volna, akkor talán az egyik autón a folytatásban is kipróbáljuk. Ezúttal viszont az volt a legjobb döntés, hogy mellőzzük a rendszert”- idézte az Autosport a fiatal pilótát.

A kevés szárazpályás edzéslehetőség sokkal inkább közrejátszott a szombati nap alalkulásában. „Messze van attól, mint amit terveztem. Nem ez volt a legjobb kvalifikációm idén, ez egyértelmű. Nehéz helyzetben voltam a kevés megtett kilométer miatt, ez újoncként különösen sokat számít. Spa nagyon nehéz pálya.”

Ráadásul a nyolcadik helyről rajtolva (Mark Webber rajtbüntetése miatt léphet egy helyet előre) a nagy forgalomban az első percekben is nagyon nehéz dolga lesz vasárnap. „A rajt kritikus lesz, és aztán az első kanyarban is mindenki nagyjából egyszerre fog majd fékezni a La Source előtt.”

“Aztán egy hosszú egyenes következik, úgyhogy talán a KERS-t is különböző módon lehet majd használni. Érdekes lesz. Persze itt viszonylag könnyű előzni, úgyhogy nem érdemes mindent egy lapra feltéve az első körben rohamozni”- zárta Grosjean, akinek tehát már „csak” a gyakorlatban kell megvalósítania a rajt utáni csetepaték elkerülését, az elméletet ugyanis már remekül tudja.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!