Grosjean: Tudjuk, hol vannak a gyenge pontjaink

Egy futamra szóló eltiltása után Romain Grosjean már alig várta, hogy Szingapúrban újra autóba ülhessen. Örömét csak fokozza, hogy a Lotus versenyautója biztató tempót futott a pénteki edzéseken.


Egy futamra szóló eltiltása után Romain Grosjean már alig várta, hogy Szingapúrban újra autóba ülhessen. Örömét csak fokozza, hogy a Lotus versenyautója biztató tempót futott a pénteki edzéseken.

„Jól éreztem magam újra a pályán. Az első edzés után a táblázaton elfoglalt helyezésünk nem az volt, amit elterveztünk, és a második tréning után is tisztában vagyunk vele, hogy még többet kell nyújtanunk.”

Az első edzésen mindkét Lotus kiszorult a top10-ből, és a másodikon is csak Grosjean csúszott be a top10-be, így valóban javulnia kell még a csapatnak, ha folytatni akarja jó szereplését. Erre a francia pilóta szerint meg is van minden esélyük.

„Az autó alapjaiban hasonlít arra, amivel Monacóban és Budapesten versenyeztünk, és amivel versenyképesek voltunk, ma viszont a tapadással volt némi gondunk. Az persze mindenképpen jó, hogy tisztában vagyunk azzal, hol kell még javulnunk, és a csapat mindent meg is tesz a fejlődés érdekében. Biztos vagyok benne, hogy szombaton már jobbak leszünk.”

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS