Grosjean úgy érzi, a legjobbak közé tartozik - F1VILÁG.HU

Grosjean úgy érzi, a legjobbak közé tartozik

HIRDETÉS

A Lotus versenyzője, Romain Grosjean úgy véli, az elmúlt szezon során bebizonyította, hogy a mezőny legjobb versenyzői közé tartozik, így 2014-ben képes lesz irányt mutatni az enstone-i gárdának.


A Lotus versenyzője, Romain Grosjean úgy véli, az elmúlt szezon során bebizonyította, hogy a mezőny legjobb versenyzői közé tartozik, így 2014-ben képes lesz irányt mutatni az enstone-i gárdának.

Grosjean szolgálataira jövőre is számít az enstone-i gárda, főleg azok után, hogy világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen a Ferrarinál folytatja Forma-1-es pályafutását.

„Úgy gondolom, bizonyítottam, hogy a legjobb versenyzők közé tartozom, és így is tekintek magamra” – mondta a francia.

„Beletelt némi munkába, és fájdalmas időszakba is, de büszke vagyok arra, amit elértem, és nem hiszem, hogy tehettem volna ennél többet.”

Grosjean hozzátette, a balul sikerült 2012-es idény során megpróbálta nyomás alá helyezni saját magát, és ezáltal jobb versenyzővé vált.

„Vélhetően én voltam a legnegatívabb önmagammal kapcsolatban. Gyűlöltem, hogy nem tudtam azt csinálni, amit szerettem volna. Nem volt jó érzés olvasni a különböző véleményeket, de nem ez volt a legrosszabb. A legrosszabb az volt, hogy nem voltam elégedett azzal, amit csináltam.”

„Most viszont örülök, mert elégedett vagyok a munkámmal, és mindig jó olvasni a kellemes véleményeket.”

A francia tehetség csapattársa 2014-ben Pastor Maldonado lesz majd, Grosjean azonban úgy érzi, készen áll arra, hogy utat mutasson a Lotusnak.

„A csapat jól ismer engem, én is őket. Otthon érzem magam Enstone-ban, élvezzük a közös munkát. Keményen dolgozunk, és mindig meg tudjuk beszélni a dolgokat szemtől-szembe, ami fontos, ha például nem vezetek jól, vagy mondjuk nem vagyok elégedett valamivel.”

Hirdetés

„Ennek a kapcsolatnak köszönhetően előrébb tudunk lépni, és szerintem készen állnak arra, hogy én legyek a vezetőjük – és én is készen állok rá.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!