Gyilkossági kísérlet miatt ülhet az F1-es versenyző

Az egykori forma-1-es versenyző, Jos Verstappen ismét bajba került, ugyanis a rendőrség emberölési kísérlet alapos gyanúja miatt előállította és őrizetbe vette.


Az egykori forma-1-es versenyző, Jos Verstappen ismét bajba került, ugyanis a rendőrség emberölési kísérlet alapos gyanúja miatt előállította és őrizetbe vette.

A holland versenyző, akit 2008-ban egyszer már elítéltek akkori felesége bántalmazása miatt, és három hónapra feltételes börtönbüntetésre ítéltek, ismét agresszívan viselkedett, és 24 esztendős barátnőjét bántalmazta.

A helyi sajtó szerint a 39 éves egykori autóversenyzőt azután tartóztatták le, hogy súlyosan bántalmazta barátnőjét, majd elmenekült a tett helyszínéről.

Verstappen 1994-ben, a Brazil Nagydíjon mutatkozott be a Forma-1-ben, és utolsó futamát 2003-ban, a Japán Nagydíjon futotta. A Banetton, a Simtek, a Footwork, a Tyrrell, a Stewart és a Minardi színeiben versenyzett.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!