Friss hírek

Győzelem helyett Räikkönen most legfeljebb pontszerzésben bízhat Belgiumban

Négyszer megnyerte már a Forma-1-es Belga Nagydíjat Kimi Räikkönen, a finn pilóta azonban természetesen tisztában van azzal, idén még a pontszerzés is nagyon nehéz lesz jelenlegi csapatával, az Alfa Romeóval.

Köztudott, hogy a spa-francorchamps-i aszfaltcsík a finn versenyző egyik kedvenc pályája: először 2004-ben, még a McLaren színeiben győzött itt, sikerét pedig egy évvel később megismételte.

2007-ben és 2009-ben aztán a Ferrari színeiben is összejött a győzelem.

Räikkönen számára az idei bajnokság nem indult túl fényesen: az Alfa Romeóval egyetlen pontot sem tudott gyűjteni, a cél azonban természetesen az, hogy folyamatosan előre lépjenek.

„A spái az egyik kedvenc pályám, ahol mindig jól szerepeltem a múltban – az viszont, hogy mi történt korábban, a Forma-1-ben nem sokat számít” – mondta a 2007-es év legjobbja a hétvégi Belga Nagydíj kapcsán.

„Minden szezon más sztori, arra kell fókuszálnunk, hogy a legjobb képességeinknek megfelelően végezzük a dolgunkat. Továbbra is keményen kell dolgoznunk, hogy csökkentsük a lemaradásunkat az előttünk lévőkhöz képest.”

„Mindenkinek ki kell vennie a részét ebből, az autóban és a gyárban is, hogy a legjobbat hozhassuk ki abból, amink van.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!