Gyulay szerint meglehet a 200 ezres nézőszám - F1VILÁG.HU

Gyulay szerint meglehet a 200 ezres nézőszám

HIRDETÉS

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint nagy az esély arra, hogy a 26. Forma-1-es Magyar Nagydíj négy napja alatt 200 ezren látogassanak el a mogyoródi pályára.


Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint nagy az esély arra, hogy a 26. Forma-1-es Magyar Nagydíj négy napja alatt 200 ezren látogassanak el a mogyoródi pályára.

“Csütörtökön 35 ezren voltak kint, pénteken 40 ezren, szombaton pedig 55 ezren, reméljük, hogy a vasárnapi futammal együtt elérjük az előzetesen tervezett 200 ezres nézőszámot, bár az eső nem könnyíti meg a dolgunkat. – mondta vasárnap az MTI-nek a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, aki tavaly vette át a Zrt. irányítását, így ez az első Magyar Nagydíja vezetőként. – Az elmúlt 15 évben a szervezés, a vendégek kiszolgálása és a technikai körülmények profi szintre fejlődtek, így ebből a szempontból nincs miben javulnunk.”

Gyulay ugyanakkor hozzátette, hogy a jövő évi viadalra az első számú feladat az lesz, hogy a több versenyző által kritizált aszfaltot felújítsák: “Beszéltem Sebastian Vettellel, aki szerint a hibák ellenére is jól lehet versenyezni a pályán, ám Lewis Hamilton már hepehupásnak nevezte az aszfaltcsíkot. A csütörtöki versenyzői eligazításon több pilóta is szóvá tette, hogy a célegyenes előtti utolsó kanyarban nem a legoptimálisabb az aszfalt minősége.”

Gyulay azt mondta, vezetőként nincs ideje arra, hogy bárkinek is szurkoljon, ugyanakkor rendkívül tiszteli az összes pilótát, mert ahogy fogalmazott: “Mindegyikük igazi profi, aki tisztában van azzal, hogy egy hatalmas üzlet szereplője, így mindig a körülményeknek megfelelően viselkedik.”

A Magyar Nagydíj 14 órakor kezdődik.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!