Ha ennek vége, ismét rászáll a Ferrarira és az FIA-ra a Red Bull

Ferrari logo Red Bull logo
Fotó: Hungaroring
A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko figyelmeztet, bár most más dolgok jelentenek prioritást, nem mondtak le arról, hogy megtudják a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Ferrari által köttetett bizalmas megállapodás részleteit.

Mielőtt a koronavírus-járvány a Forma-1-et is teljesen felforgatta, minden a Ferrari és az FIA titkos egyezségétől volt hangos. A sportot irányító testület az előszezoni tesztek után jelentette be, miután alaposan megvizsgálta az olaszok tavalyi motorját, megállapodást kötött a csapattal – erről azonban több részletet nem árult el.

Ezt követően a rivális csapatok közösen szólaltak fel az ügyben, és hivatalos levélben kértek magyarázatot az FIA-tól, mely állítása szerint a szabályoknak megfelelően járt el, és egy „visszatartó erejű” megállapodást kötött a Ferrarival.

Az FIA lényegében elismerte, az volt a gyanúja, hogy a Ferrari trükközött motorjával 2019-ben, bizonyítani azonban nem tudta mindezt.

Bár most a csapatok a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos helyzet kezelésére fókuszálnak, a Red Bull jelezte, nem mondtak le arról, hogy megtudjanak minden részletet a titkos egyezségről.

„Sajnos jelenleg más dolgokkal kell foglalkoznunk” – mondta Dr. Helmut Marko.

„De ez nem jelenti azt, hogy lemondunk az FIA és a Ferrari ügyéről, ha a dolgok visszazökkennek a régi kerékvágásba. A koronavírus most felülír minden, de továbbra is azt gondoljuk, ez a megállapodás botrányos.”

Marko ismét utalt rá, a Mercedes kihátrált a csapatok egyezségéből, és már nem sürgeti a Ferrari-ügy tisztázását.

„Mi sem a Ferrarinak vagy az FIA-nak akarunk ártani, de tovább küzdünk azért, hogy teljes magyarázatot kapjunk arra, hogyan jött létre ez a furcsa privát egyezség. Akár a Mercedes nélkül, mely furcsamód leugrott erről a vonatról, habár kezdetben ő volt a mozdonyvezető…”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS