Haas: Bízunk a Ferrariban, hogy idén erősebb lesz a motor - F1VILÁG.HU

Haas: Bízunk a Ferrariban, hogy idén erősebb lesz a motor

A Ferrari bahreini teszten nyújtott teljesítménye a bizonyíték arra, hogy az olasz istállónak sikerült komoly előrelépéseket tennie V6-os erőforrásával – ezt mondja a Haas Forma-1-es csapatát irányító Günther Steiner.

A maranellóiak teljesen újratervezték a tavalyi, problémás motort, Mattia Binotto csapatfőnök pedig a bahreini teszt zárónapján azt mondta, egyértelmű fejlődést értek el ezen a téren, így idén már nem lesznek hátrányban az egyenesekben ellenfeleikkel szemben.

A Ferrari motorjait nemcsak a gyári csapat, hanem az Alfa Romeo és a Haas is használja – utóbbi istálló csapatfőnöke, Günther Steiner azt mondja, a Ferrari teszten mutatott teljesítménye alapján valóban előrelépés történt.

 

„Nekünk nagyon nehéz összehasonlításokat végeznünk a tavalyi erőforrással, de én teljes mértékben bízom a Ferrariban azzal kapcsolatban, amit mondanak nekünk” – mondta a szakember. „Az ő autójukon látjuk, hogy a motor jobb lett.”

A Haas csapata idén két újonccal, Mick Schumacherrel és Nikita Mazepinnel vág neki az F1-es küzdelmeknek, az amerikai istálló pedig Bahreinben főleg arra fókuszált, hogy a lehető legjobban felkészítse versenyzőit a 2021-es idényre.

„Számunkra főleg arról szólt a teszt, hogy két újoncunk a lehető legtöbb kört megtegye” – magyarázta Steiner.

„Összehasonlításokat nemigen tudtunk végezni, mivel Mick csak egy napot töltött el a tavalyi autóban Abu Dhabiban, Nikita pedig a bahreini bejáratáson vezette először a Haas F1-es autóját.”

„Szóval teljes mértékben bízom a Ferrariban, és biztos vagyok abban, hogy az erőforrások erősebb lesz idén.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Haas: Bízunk a Ferrariban, hogy idén erősebb lesz a motor
Az eső sem tudta megállítani, Verstappen óriási előnnyel nyert Monacóban!
Sajtóhír: A Haas F1-es csapatához csatlakozik az Alfa Romeo
Szafnauer reagált a kritikákra: Tudom, mi kell a sikerhez
Horner: Fontos lenne változtatni Monaco vonalvezetésén

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!