Hakkinen lehet Hamilton menedzsere - F1VILÁG.HU

Hakkinen lehet Hamilton menedzsere

HIRDETÉS

Olasz lapértesülések szerint egyre inkább valószínű, hogy a kétszeres világbajnok, Mika Hakkinen fogja egyengetni és felügyelni Lewis Hamilton karrierjét, ugyanis a brit versenyzőnek jelenleg nincs menedzsere.


Olasz lapértesülések szerint egyre inkább valószínű, hogy a kétszeres világbajnok, Mika Hakkinen fogja egyengetni és felügyelni Lewis Hamilton karrierjét, ugyanis a brit versenyzőnek jelenleg nincs menedzsere.

A McLaren pilótájának karrierjét édesapja, Anthony Hamilton egyengette, ám a szezon elején közösen úgy döntöttek, megszakítják egymással a munkakapcsolatot, hogy ismét apa-fiú kapcsolat lehessen közöttük.

Hamilton azóta menedzser nélkül tevékenykedik, karrierjét csapata, a McLaren egyengeti, ám ennek csak átmeneti állapotnak szabad lennie, legalábbis csapatfőnöke, Martin Whitmarsh szerint, aki úgy gondolja, hogy a brit versenyző jelenleg nem tud eléggé a munkájára fókuszálni.

A Tuttosport úgy tudja, hogy Hakkinen és Hamilton (akik egyébként jóban vannak egymással, és sok időt is töltenek együtt a Johnnie Walker kampányok miatt), előrehaladott tárgyalásban állnak egymással, és hamarosan meg is egyezhetnek.

Hakkinen, aki 2001-ben távozott a Forma-1-ből, korábban már elmondta, hogy készen áll visszatérni a királykategóriába, mint menedzser, ami szintén azt a feltételezést erősíti, hogy hamarosan bejelentést tehet.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!