Hamilton 10 éve a Mercedesnél: Sokan azt mondták, rosszul döntöttem! - F1VILÁG.HU

Hamilton 10 éve a Mercedesnél: Sokan azt mondták, rosszul döntöttem!

HIRDETÉS
10 éve, az Ausztrál Nagydíjon debütált a Mercedes Forma-1-es csapatánál Lewis Hamilton – az azóta évek pedig páratlan sikereket hoztak a brit pilóta, illetve az ezüstnyilak számára. A 38 esztendős versenyző elárulta, annak idején sokan óva intették attól, hogy a német csapathoz szerződjön.
Ross Brawn and Lewis Hamilton at the launch of the team's 2013 Formula One car. Lewis joined Mercedes-AMG Petronas Motorsport for the 2013 season.

Hamilton 2007-ben a McLaren színeiben mutatkozott be az F1-ben, második évében pedig megnyerte a világbajnoki címet. Azt követően viszont nem tudott ismételni, és végül 2013-ban átszerződött a Mercedeshez, ahol a visszavonult Michael Schumacher helyét vette át. A brackley-i gárda számára akkoriban nem sok babér termet, Hamiltont azonban vonzotta a kihívás, az évek pedig bizonyították, jó döntést hozott. Azóta már 10 év telt el, Hamilton pedig páratlan sikereket ért el, és hétszeres világbajnokká vált.

„Hogy kockázatosnak éreztem-e? Természetesen! Ha az ember döntéseket hoz, változásokon megy keresztül, és ez mindig kockázatos lesz” – fogalmazott Hamilton „De úgy érezném, hogy nem élek, ha nem vállalnék kockázatokat, nem hívnám ki folyamatosan magam és a körülöttem lévőket. Egy elkerülhetetlen irány volt ez, és helyes döntésnek éreztem.”

„Azt éreztem belül, hogy valami újra vágyom. Izgatottan kezdtem el új emberekkel dolgozni, és belépni egy olyan csapatba, mely küszködött. Magammal vittem mindent, amit megtanultam, és szerettem volna megnézni, hogy tudom-e hasznosítani valahol máshol. Izgatott voltam azon tervek miatt, amiket hallottam, és amiket lefektettek azért, hogy felvirágoztassák a csapatot, és világbajnokok legyenek.”

„Azt választottam, amit a zsigereimben és a szívemben éreztem. Ez pedig egy lenyűgöző csapathoz vezetett, és ehhez a hihetetlen utazáshoz.”

Mivel a Mercedes akkoriban egyáltalán nem volt ütőképes az F1-ben, Hamiltont sokan megpróbálták lebeszélni: „Rengetegen mondták, hogy tévedtem. Tudtam viszont, hogy ha nem lépem meg, akkor megbánom. Nem volt második gondolatom… Habár arra emlékszem, hogy karácsony környékén ültem kint a hidegben, néztem a havas hegyeket, és arra gondoltam, ’Bakker, remélem, jó döntést hoztam!’”

„Volt egy pillanatnyi bevillanás, és azt gondoltam: ’Megléptük, szóval bele fogunk adni mindent’. Amennyire csak tudtam, a tréningezésre fókuszáltam, hogy a legjobbat vihessem a csapathoz. És az járt a fejemben, milyen nagyszerű volna nyerni abban az első idényben. És ezt sikerült is megtenni [a Magyar Nagydíjon].”

Fotó: Mercedes

Hamilton azt mondja, a Mercedesnél eltöltött évek során egyszer sem érezte azt, hogy megrekedt, és a mostani, nehéz helyzetben is a kihívást látja: szeretné visszasegíteni csapatát az élre!

„Ha azt érzem, hogy nincs már kihívás, nem javulok és fejlődöm, akkor kezdek el a következő lépésen gondolkodni. És ezt ebben a 10 évben egész egyszerűen nem éreztem. Úgy érzem, az egész csapat fejlődik az új emberekkel, új struktúrákkal, új kitűzött célokkal. Azt gondolom, a megfelelő csapat vesz körül ahhoz, hogy fejlődjek. Nemcsak versenyzőként, hanem emberként is. Megkaptam a lehetőséget arra, hogy önmagam legyek, és elfogadott a Mercedes.”

„Tudjuk, hogy nem vagyunk tökéletesek, és mindig lehetünk jobbak. És mindig erre törekszünk. Nincs valami nagyszerű autónk jelenleg, de egyik lábunk után tesszük a másikat. Tudjuk, hogy vissza tudunk kerülni az élre. Az eddigi legnehezebb feladat lesz, hogy visszatérjünk az élre, és beérjük a Red Bullt. De micsoda teljesítmény lesz!”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!