Hamilton 24 ezreddel Rosberg előtt Hockenheimben - F1VILÁG.HU

Hamilton 24 ezreddel Rosberg előtt Hockenheimben

HIRDETÉS

Lewis Hamilton elsőségével zárult a Forma-1-es Német Nagydíj nyitónapja Hockenheimben. A brit pilóta mindössze 24 ezredmásodperccel utasította maga mögé csapattársát, Nico Rosberget.


Lewis Hamilton elsőségével zárult a Forma-1-es Német Nagydíj nyitónapja Hockenheimben. A brit pilóta mindössze 24 ezredmásodperccel utasította maga mögé csapattársát, Nico Rosberget.

A Mercedes délután ott folytatta, ahol néhány órával korában abbahagyta: a német istálló párosa ezúttal is gyorsabb volt a teljes mezőnynél, igaz, a harmadik helyen végző Daniel Ricciardo hátránya mindössze 1 tizedmásodperc lett az élen végző Hamilton mögött.

A negyedik pozícióban Kimi Räikkönen zárt a Ferrarival, ő már több mint fél másodperccel volt lassabb, mint a vezető hármas. A finn versenyző a mclarenes Kevin Magnussen, valamint a williamses Felipe Massa előtt zárt.

Jenson Button a hetedik, a címvédő Sebastian Vettel pedig nyolcadik lett a másfélórás tréningen, míg a nyitóedzésen még harmadik Fernando Alonso ezúttal be kellet, hogy érje a kilencedik pozícióval. A legjobb tíz helyezett sorrendje a williamses Valtteri Bottas nevével egészült ki, kinek autóját délelőtt még a tesztpilóta, Susie Wolff vezethette.

Nem villogtak a délutáni gyakorláson a Force Indiák: Sergio Pérez tizenharmadik, Nico Hülkenberg pedig tizennegyedik lett, de a Toro Rosso versenyzői sem dicsekedhetnek, hiszen míg Daniil Kvyat a tizenkettedik, addig Jean-Eric Vergne a tizenötödik helyen zárt.

A Lotus ezúttal is a tabella hátsó traktusában foglalt helyet, Romain Grosjean és Pastor Maldonado csupán a sauberes Esteban Gutiérrezt, illetve a két Caterhamet és Marussiát utasította maga mögé.

A Caterham délutánja egyébként nem telt problémamentesen, mindkét autója megállt ugyanis a pályán műszaki probléma miatt. Kamui Kobayashi versenygépéből lángok csaptak fel, Marcus Ericsson autójában pedig az olajnyomás esett le mindössze 3 kör után. A svéd versenyző később, az utolsó fél órára visszatérhetett a pályára.

Hockenheimben egyébként meglehetősen nagy hőség uralkodott ma, a 30°C-os levegőhőmérséklet mellé 58°C-os aszfalthőmérséklet társult, ami eddig a legmagasabb az idei szezonban.

A hétvége programja szombaton, 11 órakor folytatódik a harmadik szabadedzéssel, míg az időmérőt délután 2 órakor tartják.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!