Hamilton 30 körig jutott a Ferrarival, Vettel tanácsát is kikérte - F1VILÁG.HU

Hamilton 30 körig jutott a Ferrarival, Vettel tanácsát is kikérte

HIRDETÉS
Olasz médiajelentések szerint Sebastian Vettellel is beszélt első ferraris szezonja előtt a Forma-1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton, hogy kikérje a német pilóta tanácsát.
Lewis Hamilton, Ferrari
HIRDETÉS

Hamilton a Mercedesnél eltöltött 12 szezonja után lett a Ferrari versenyzője, szerda délelőtt pedig első köreit is megtette az olasz csapat színeiben: a brit versenyző a csapat házi tesztpályáján, Fioranóban tett meg 30 kört a csapat SF-23-as kódjelű, 2023-as versenyautójával — kezdetben esőgumikon, majd utolsó etapjában a Pirelli kemény keverékű demóabroncsain.

Norris: Hamilton helyében én is átszerződtem volna a Ferrarihoz

A Correire della Sera című olasz lap úgy tudja, Hamilton az elmúlt hetekben Sebastian Vettelt is felhívta telefonon, hogy kikérje a német versenyző tanácsait. Mint ismert, Vettel 2015 és 2020 között hat szezont töltött el a patinás olasz istálló színeiben, és bár a két versenyzőnek voltak csörtéi egymással a pályán, az elmúlt években harmonikus kapcsolatot alakítottak ki egymással.

Nem mellesleg Hamiltonnak az a Riccardo Adami lesz a versenymérnöke, aki annak idején a négyszeres világbajnok oldalán is dolgozott a Ferrarinál. A Ferrarinál a hírek szerint délután Charles Leclerc ül autóba Fioranóban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!