Friss hírek

Hamilton a csapat utasítására hazudott

Lewis Hamilton rögtönzött sajtótájékoztatóján elnézést kért a stewardoktól, hogy megvezette őket, ám hozzátette, hogy az azóta állásából felfüggesztett csapatmenedzser utasítására hallgatott el fontos információkat az Ausztrál Nagydíj után.

Lewis Hamilton rögtönzött sajtótájékoztatóján elnézést kért a stewardoktól, hogy megvezette őket, ám hozzátette, hogy az azóta állásából felfüggesztett csapatmenedzser utasítására hallgatott el fontos információkat az Ausztrál Nagydíj után.

A brit pilótát diszkvalifikálták az Ausztrál Nagydíjról, miután kiderült, hogy csapatával együtt félrevezette a sportfelügyelőket, és nem mondta el a teljes igazságot, mikor arról kérdezték, milyen körülmények között került elé Jarno Trulli a biztonsági autó mögött.

Hamilton idegesen, néha remegő hangon válaszolt az újságírók kemény kérdéseire, és többek között azt is elmondta, hogy a csapatmenedzser, Dave Ryan utasítására tartott vissza fontos információkat, és ezért nem beszélt a csapatrádióban elhangzottakról.

A brit pilóta azonban “hibázott”, ugyanis a futam után a SpeedTV-nek elárulta, hogy utasításra engedte el maga mellett Trullit, aminek az lett a vége, hogy a stewardok újratárgyalták az ügyet.

A rádióbeszélgetésből pedig egyértelműen kiderült, hogy csapatutasítás történt.

“Egy remek versenyt futottam Melbourne-ben” – kezdte az érintett. “Amint kiszálltam az autómból, televíziós interjúkat adtam a garázs mögött, ahol elmondtam pontosan, hogy mi történt a versenyen.”

“Ezt követően beidéztek minket, és míg a stewardokra vártunk, a csapatmenedzserem félrevezetve, azt az utasítást adta, hogy tartsak vissza információkat, és én pontosan ezt tettem. Őszintén sajnálom, és elnézést kérek a sportfelügyelőktől, akiknek csak az idejét pazaroltam, és egyszerűséggel bolondnak néztem őket.”

“Nagyon, nagyon sajnálom a történteket: a csapatot, Davey-t, mert már évek óta kiváló tagja a csapatnak, és az eset ellenére egy nagyon jó embernek tartom.”

“Azonban nem tehettem mást, én el akartam mondani az igazságot a meghallgatáson, de megvezettek, ennyi történt. Bocsánatot kérek a rajongóimtól, akik évek óta támogatnak, akiknek megmutattam, milyen is vagyok az elmúlt években. Nem vagyok csaló. Őszinte ember vagyok, és egy igazi csapatjátékos.”

“Minden egyes alkalommal, mikor valamiről informálnak, én azt teszem. Most azonban rádöbbentem, hogy egy nagy hibát vétettem, és tanulok belőle. Azért vagyok most itt, hogy bocsánatot kérjek, és biztosítsak mindenkit: többé nem fog előfordulni ilyen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!