Hamilton: A Ferrari készen áll a visszavágásra - F1VILÁG.HU

Hamilton: A Ferrari készen áll a visszavágásra

HIRDETÉS

A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton biztos benne, hogy a Ferrari visszavágásra készül a hétvégi Maláj Nagydíjon, miután borzalmasan gyengén teljesített a szezonnyitón Melbourne-ben.

A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton biztos benne, hogy a Ferrari visszavágásra készül a hétvégi Maláj Nagydíjon, miután borzalmasan gyengén teljesített a szezonnyitón Melbourne-ben.

“Arra számítok, hogy legalább olyan erősek lesznek, mint az elmúlt hétvégén, természetesen problémák, és nehézségek nélkül” – mondta Hamilton a riportereknek Malajziában.

Az olasz alakulat mielőbb el szeretné felejteni a szezonnyitót, ahol mind az időmérőn, mind pedig a versenyen komoly gondjai voltak.

A csapat versenyzői, Kimi Raikkönen és Felipe Massa még csak be sem tudták fejezni a futamot, mert mindkettejük autójában felmondta a szolgálatot a Ferrari motor.

“Remélhetőleg jobb lesz a hétvégéjük, ennél rosszabb ugyanis már nem igen lehet. Biztos vagyok benne, hogy visszatérnek, és jobb munkát végeznek majd ezen a hétvégén. A tavalyi évben elég erősek voltak ezen a pályán, különösen a versenyen. Éppen ezért oda kell majd figyelni rájuk.”

Bár Hamilton sikerével zárult az Ausztrál Nagydíj, a brit versenyző elmondta, jobban örült volna, ha csapattársa, Heikki Kovalainen szerzi meg a második pozíciót, amire az utolsó biztonsági autós periódusig minden esélye megvolt.

“Jól kezdtünk” – mondta Lewis. “Azonban mégsem tökéletesen, mert meg lehetet volna a kettős győzelem. Örültem volna, ha Heikki fut be másodikként. Visszanéztem a versenyt, és kiváló manővereket mutatott be, de sajnos a biztonsági autós periódusok mindig veszélyesek, ilyen ez a sport.”

A brit versenyző továbbá azt is elmondta, hogy véleménye szerint másképpen alakulnak majd a dolgok a hétvégén Sepangban, mint egy héttel ezelőtt Ausztráliában, ám ennek ellenére magabiztosan várja a futamot.

“Egy kicsit más lesz. Már a tavalyi évben is láthattuk, hogy a nagy hőség és páratartalom igencsak megnehezíti a versenyzők dolgát a pályán, de ez mindig sokkal nagyobb terhelést jelent az autóknak és a gumiknak” – magyarázta Hamilton.

“Esőre is van kilátás, így nem lesz egyszerű ez a hétvége, azonban most is a győzelemért vagyunk itt, keményen fogunk harcolni, hogy elérjük céljainkat.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!