Friss hírek

Hamilton: A McLaren erősebb lesz a Hungaroringen

A McLaren világbajnoka, Lewis Hamilton bízik abban, hogy csapatának sikerül előrelépést elérnie, és a július végi Magyar Nagydíjon már az élmezőnnyel harcolhatnak.

A McLaren világbajnoka, Lewis Hamilton bízik abban, hogy csapatának sikerül előrelépést elérnie, és a július végi Magyar Nagydíjon már az élmezőnnyel harcolhatnak.

A brit pilóta nem is szerepelhetett volna rosszabbul hazai versenyén, ahol az utolsó sorból rajtolva, csak a 16. helyen végzett Silverstone-ban.

Hamilton azonban bízik abban, hogy a soron következő versenypályák jobban fekszenek majd az MP4/24-es modellnek, melynek fejlesztésével továbbra sem áll le a wokingi alakulat.

Hirdetés
 

“Már nagyon várom a Nürburgringet, a Mercedes-Benz hazai versenyét” – mondta a brit pilóta. “Bízom abban, hogy lesz néhány komolyabb fejlesztésünk a futamra, mert kiváló lenne, ha valami olyat tudnánk nyújtani második hazai közönségünknek, amire büszkék lehetnének, de majd meglátjuk.”

“Az olyan helyszínek, mint Magyarország, Valencia, és Szingapúr, remélhetőleg erősebbek lesznek számunkra, és már látszik valami fény az alagút végén a szezon végi hajrára. Egy versenyképes autóra van szükségünk még a szezon vége előtt, hogy a lehető legtöbbet tanulhassunk a következő évre.”

Hamilton azt is elmondta, hogy minden nehézség ellenére, nagyon élvezte hazai versenyét, ahol rengeteget csatázott a középmezőnyben, a rajongók legnagyobb örömére.

“Az egész csapat számára nehéz délután volt, azonban erre már a hétvége előtt fel voltunk készülve” – mondta. “Volt néhány nagyon érdekes momentuma a versenynek, és nagyon élveztem a pályán vívott küzdelmet.”

“Hatalmas csatát vívtam Nick-kel és Fernandóval, mindkét srác nagyon kemény, de fair volt. Megmondom őszintén, hogy élveztem a versenyt, nem is beszélve a közönségről, ami csodás volt.”

“Bár az eredmény ismét nem tűnik túl rózsásnak, szerintem vannak pozitívumok, amiket magunkkal tudunk vinni erről a versenyről, mert sokat tanultunk az autónkról. Nem válthatjuk meg a világot egy éjszaka alatt, azonban bízom abban, hogy sikerül előrelépést elérnünk, ami segíthet javítani az eredményeinken.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!