Hamilton a PlayStation-ön sem érzi Fujit - F1VILÁG.HU

Hamilton a PlayStation-ön sem érzi Fujit

HIRDETÉS

A Forma-1 történetének eddigi legsikeresebb újonca, Lewis Hamilton bevallotta, semmit nem tud a Fuji Speedway-ről, így fogalma nincs arról, miként fog majd teljesíteni a hétvégi Japán Nagydíjon, amely nagy bánatára idén már nem Suzukában kerül megrendezésre.

A Forma-1 történetének eddigi legsikeresebb újonca, Lewis Hamilton bevallotta, semmit nem tud a Fuji Speedway-ről, így fogalma nincs arról, miként fog majd teljesíteni a hétvégi Japán Nagydíjon, amely nagy bánatára idén már nem Suzukában kerül megrendezésre.

“Még csak nem is láttam a pályát” – mondta a bajnokság éllovasa a Bridgestone által szervezett szerdai sajtókonferencián. “Annyit tudok, hogy nagyon hosszú a célegyenes, de fogalmam nincs arról, hogy mire számítsak.”

Hamilton azt is elmondta, hogy bár sokat gyakorolt a szimulátoron, egyelőre még nem érzi a japán ringet.

“Még nem érzem a pályát, nem úgy, mint az öcsém, aki rengeteget körözött már rajta a PlayStation-ön” – monda. “Én mindig is arról álmodtam, hogy egyszer Suzukában versenyezhetek, de mikor végre megérkeztem a Forma-1-be, közölték velem, hogy nincs többé Suzuka. Csalódott voltam, de ennek ellenére izgatottan várom a hétvégét, hiszen egy mindenki számára ismeretlen pályára utazunk. Remek lesz a verseny, ebben biztos vagyok.”

A brit versenyző, aki debütáló évében már három futamgyőzelmet aratott a Forma-1-ben, egyre nehezebb helyzetben van, hiszen csapattársa az elmúlt versenyeken folyamatosan felülmúlta, és három futammal a szezon vége előtt már csak két pont a hátránya a bajnokságban.

“Fontos, hogy nyugodt maradjak, és azt sem szabad elfelejtenem, hogy ez az első évem a Forma-1-ben” – magyarázta Hamilton. “Még csak 22 éves vagyok. Már az is hatalmas szó, hogy versenyt, versenyeket nyertem, az pedig elképesztő lenne, ha én szerezném meg a bajnoki címet az idei évben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!