Hamilton: A Red Bull augusztus óta hozzá sem nyúlt az autójához, ez aggasztó - F1VILÁG.HU

Hamilton: A Red Bull augusztus óta hozzá sem nyúlt az autójához, ez aggasztó

Nem sok pozitívuma volt a 2023-as Forma-1-es idénynek Lewis Hamilton szempontjából, a hétszeres világbajnok pedig csak reménykedni tud abban, hogy jövőre képesek lesznek felvenni a versenyt a Red Bull-lal. A jelek viszont egyelőre aggasztóak.

Hamilton 2022 után idén sem tudott futamot nyerni a Forma-1-ben, miközben a Mercedes látszólag nem tudott még felülkerekedni azokon a problémákon, melyek az évad során hátráltatták a csapatot. 2024-re a német istálló drasztikus változtatásokat hajt majd végre versenyautóján, ám természetesen semmi garancia arra, hogy vissza tudnak majd térni a győztesek útjára.

Arra a kérdésre, hogy mi az, amit tovább tudnak vinni a 2023-as, igazi erőpróbát jelentő évből, Hamilton a Sky Sports F1 kérdésére így felelt: „Nem túl sokat. Alapvetően nem volt valami jó év. Szóval nem sok mindent tudunk tovább vinni. A tény az, hogy túléltem… erről szólt.”

Hamilton azt mondja, az mindenképpen aggasztó a 2024-es esélyeket illetően, hogy az idén domináló Red Bull nagyon korán neki tudott látni jövő évi autója fejlesztésének.

„A Red Bull augusztus óta nem is fejlesztette az [idei] autóját, ez határozottan aggasztó. De sokat tanultunk a mi autónkról, és most már a csapaton múlik a dolog — tudják, mit kell tenniük. Hogy oda fogunk-e érni, vagy sem, azt majd meglátjuk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!