Friss hírek

Hamilton: A Red Bull keményebb ellenfél lesz Perezzel

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1, 1st position, and Sergio Perez, Racing Point, 2nd position, celebrates on the podium
A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton azt mondja, Sergio Perez szerződtetésével a Red Bull keményebb ellenfél lesz majd 2021-ben.

Az osztrák istálló pénteken jelentette be, Alexander Albon helyét Perez veszi át jövőre, így a mexikói Max Verstappen csapattársaként egy topcsapatnál bizonyíthat.

A Mercedesszel idén ismét verhetetlen Lewis Hamilton azt mondja, a Red Bull idén egy versenyzővel volt kénytelen harcba szállni velük, ez azonban jövőre megváltozik.

„Minden tiszteletem Alexé, de a versenyeinken én és Valtteri Max ellen harcoltunk” – mondta a hétszeres világbajnok.

„Én is voltam abban a helyzetben, mint Max, amikor is – főleg, amikor a McLarennél voltam – az enyém volt a vezérautó, és a másik versenygép nemigen volt harcban.”

„Szóval, amikor a Ferrari ellen harcoltunk, ők játszani tudtak a stratégiával, ez pedig nagyon megnehezítette a dolgunkat.”

„Úgyhogy azt gondolom, ennek a döntésnek köszönhetően a Red Bull erősebbé válik, főleg, ahogy Sergio teljesít. Azt gondolom, hihetetlenül jól vezetett idén, és őszintén megérdemli ezt a lehetőséget. Szóval örömmel hallottam, hogy leszerződtette őt az egyik topcsapat, és megkapta ezt a lehetőséget.”

„Azt gondolom, izgalmas küzdelem lesz közte és Max között. És csapatként nekünk is nehezebb dolgunk lesz. Tényleg magasabbra kell helyeznünk a mércét, mert egy olyan küzdelem vár ránk, amilyet nem láttunk egy ideje – két versenyző harcol majd ellenünk.”

„Ugyanakkor mi imádjuk a kihívást, és emiatt sokkal izgalmasabb is lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!