Hamilton: A silverstone-i felzárkózás „óriási dolog” a Mercedes számára - F1VILÁG.HU

Hamilton: A silverstone-i felzárkózás „óriási dolog” a Mercedes számára

HIRDETÉS
Fotó: Mercedes

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton azt mondja, az, hogy a múlt vasárnapi Brit Nagydíjon az utolsó helyről képes volt felzárkózni a 2. pozícióba, „hatalmas” dolog csapata, a Mercedes számára.

A brit pilóta a pole pozícióból indulhatott hazai futamán, ám már rögtön a rajt után összeütközött Kimi Räikkönennel, ami miatt a mezőny végére csúszott vissza.

Hamilton végül remek versenyzést bemutatva a 2. helyen ért célba riválisa, Sebastian Vettel mögött, így a német csak 7 ponttal tudta növelni előnyét a bajnoki pontversenyben.

„Kemény küzdelmet vívunk idén, szerintem ez a legkeményebb küzdelem, amiben részt vettünk valaha is” – mondta Hamilton.

„Nagyon-nagyon hálás vagyok azért, hogy az autó még egy darabban volt a 3-as kanyarban történt incidens után. A verseny elején úgy tűnt, valami nincs rendben az autó hátuljával, de aztán a futam után megnéztem, és úgy tűnt, az autó egyben van. A verseny során pedig egyre jobb lett, ez pedig nagyszerű.”

„Őszintén szólva az, hogy feljöttünk a második helyre, hatalmas dolog számunkra. Természetesen elfogadom, és elégedett vagyok azzal, ahogy vezettem.”

Amikor Hamiltont a verseny után arról kérdezték, gondolta-e, hogy képes lesz 18 pontot gyűjteni egy ilyen kezdés után, a brit így felel: „Igen. Ilyen mentalitással kell, hogy versenyezzek. Utolsó voltam, de még így is hittem a győzelemben. Meg kellett tartanom ezt a mentalitást, hogy visszakerüljek oda, ahol voltam.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!