IMOLAGP

Hamilton: „A szívem a torkomban dobogott”

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője is megtapasztalta a kezdeti nehézségeket Bakuban, ugyanis többször is kicsúszott a szabadedzések során, azonban véleménye szerint egyre kevesebb lesz majd a hiba.


Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője is megtapasztalta a kezdeti nehézségeket Bakuban, ugyanis többször is kicsúszott a szabadedzések során, azonban véleménye szerint egyre kevesebb lesz majd a hiba.

Hamilton elmondta, nagyon tetszik neki az új versenyhelyszín, amit több versenytársával ellentétben ő nem tart veszélyesnek.

„Nagyon sok mindenben hasonlít Valenciára, de vannak olyan kanyarkombinációk, amik Monacóra emlékeztetnek, ahol tényleg szinte támadni kell a féktávokat” – nyilatkozta Hamilton.

„350 km/h körüli sebességgel megyünk az egyenesben, és ilyenkor a szíved a torkodban dobog. Igazi kihívást jelent a határon autózni, de nagyon otthonosan érzem magam.”

A brit pilóta szerint ahogy a versenyzők egyre jobban megismerik a pályát, egyre kevesebb hibát fognak látni a nézők, így nem számít arra, hogy sokan falnak ütköznek majd.

„Mindannyian tanulunk, és egy új pályánál lépésenként haladunk előre, de olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudunk. Mindenki megpróbálja felvenni a tempót, tanulja a pályát, szóval kevesebb hibát fogunk látni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!