Hamilton: A Trónok harcát is nézhetném a DRS-vonatban - F1VILÁG.HU

Hamilton: A Trónok harcát is nézhetném a DRS-vonatban

Bár a mezőny végéről kell rajtolnia az Olasz Nagydíjon, Lewis Hamiton mégis jó hangulatban volt az időmérő edzést követően, miközben azzal viccelődött, legszívesebben az iPadjét is magával vinné az autójába, hogy azzal üsse el az időt a várakozásai szerint unalmas versenyen.

Miközben csapattársát, George Russellt elszomorította a Mercedes időmérőn mért lemaradása a Ferrarihoz és a Red Bullhoz képest, a csapatban ezúttal Hamilton volt a lelkesebb, dacára annak, hogy semmit sem ér számára az elért ötödik helyezése.

„Alapvetően pozitív érzéseim vannak, kihoztam az autóból, amit tudtam. Talán volt még benne pár tized, de nem juthattunk volna vele előrébb” – mondta Hamilton, akinek motorcserés büntetése miatt egyetlen esélye arra, hogy pozíciót nyerjen, az lett volna, ha az időmérőn legyőzi a szintén a rajtrács végére száműzött Carlos Sainzt, a Ferrari spanyolja viszont több mint egy másodperccel gyorsabb volt nála.

Hamilton attól tart, nehéz lesz számára az előrejutás a futamon, sejtése szerint ugyanis autók egész sora fog egymás nyomában vonatozni, ahogy az például a másik olaszországi futamon, Imolában is történt vele idén.

„Tegnap az edzésen Valtteri [Bottas] mögött haladtam, és képtelen voltam őt utolérni, pláne megelőzni. Csak remélni tudom, hogy nem fogok beragadni valaki mögé. Pedig azt képzelem, hogy mindannyian egy nagy DRS-vonatban leszünk, és ott fogunk üldögélni, bízva a stratégiában és a gumikopásban” – mondta Hamilton, akinek ennek kapcsán sincsenek vérmes reményei, hiszen a Pirelli a legkeményebb gumikat hozta a hétvégére, így egykiállásos verseny van kilátásba, kevés taktikai variációval.

„Remélem, hogy lesz majd biztonsági autós szakasz. Hihetetlenül balszerencsés voltam eddig idén a safety car időzítésével, ezért jó lenne, ha holnap végre segítene valamit.”

Arra is gondoltam, hogy magammal viszem az iPademet a versenyre, és mialatt a DRS-vonatban ülök, megnézem az új Trónok harcát” – mondta, valószínűleg a sci-fi sorozat spinoffjára, a Sárkányok házára gondolva. „Abbahagytam, mert szívesebben nézem a részeket egymás után, és azon az átkozott Sky-on egyébként is rengeteg a reklám!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!