Hamilton: A végsőkig küzdeni fogok - F1VILÁG.HU

Hamilton: A végsőkig küzdeni fogok

HIRDETÉS

Visszakozott vasárnapi, futam utáni nyilatkozatát követően a Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton – a 2008-as év legjobbja kijelentette, egészen a végsőkig harcolni fog a bajnoki trófeáért.


Visszakozott vasárnapi, futam utáni nyilatkozatát követően a Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton – a 2008-as év legjobbja kijelentette, egészen a végsőkig harcolni fog a bajnoki trófeáért.

Hamilton hátránya 81 pontra nőtt azt követően, hogy Monzában csak kilencedikként ért célba egy problémákkal teli versenyen.

A leintést követően a Mercedes pilótája úgy nyilatkozott, katasztrofális hétvégén van túl, így lemondhat a bajnoki címről – később azonban kijelentette, egészen az utolsó futamig keményen fog küzdeni.

„Amikor kiszálltam az autóból, nagyon ideges voltam, és akkor nyilván így gondoltam” – mondta Hamilton, reflektálva az Olasz Nagydíjat követően tett hirtelen kijelentésére.

„De összeültem a mérnökökkel a futam után, és biztos, hogy nem fogom feladni! Alapvetően az összes futamot meg kellene nyernem, ami óriási feladat, de nem tehetek mást, meg kell próbálnom.”

Hamilton továbbra is úgy véli, a nagy leszorítóerőt igénylő pályákon – mint amilyen a következő versenyhelyszín is, Szingapúr – esélyük lehet megszorongatni a Red Bullt.

„Az autónk jó volt Magyarországon, így Szingapúrba annak reményében érkezhetünk meg, hogy sikerül javulni. Remélem, hogy erősek leszünk, és lesznek még győzelmeink idén. Bárcsak szoros küzdelem lenne az élen! Kár, hogy ezúttal így alakult.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!