Hamilton: Alonso tanult a 2007-ben történtekből - F1VILÁG.HU

Hamilton: Alonso tanult a 2007-ben történtekből

HIRDETÉS

Fernando Alonso és a McLaren nem fogja elkövetni azokat a hibákat, amiket a botrányos 2007-es idény során – vélekedik a spanyol akkori csapattársa, Lewis Hamilton.


Fernando Alonso és a McLaren nem fogja elkövetni azokat a hibákat, amiket a botrányos 2007-es idény során – vélekedik a spanyol akkori csapattársa, Lewis Hamilton.

A wokingi istálló várhatóan ezen a héten jelenti be Fernando Alonso szerződtetését – brit lapértesülések szerint a McLaren december 4-i igazgatósági ülésén dönt arról, ki lesz a spanyol csapattársa jövőre.

Bár Alonso és a McLaren korábbi házassága csúnya véget ért, Lewis Hamilton szerint a felek tanultak hibáikból.

„Érdekes döntés ez a csapat részéről, de én a legjobbakat kívánom neki” – mondta Hamilton, aki 2007-ben újoncként ölre menő csatát vívott Alonsóval a bajnoki címért, végül Kimi Räikkönen kiénekelte a sajtót mindkettejük szájából.

„Ez egy új tapasztalat lesz most számukra. Fernando rengeteget fejlődött az elmúlt évek során – úgy versenyzőként, mint emberileg.”

„És miután van közös történetük Ronnal [Dennis], pontosan tudja, hogyan kezelje a dolgokat, és nem fog olyan helyzetbe kerülni, mint legutóbb.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!