Hamilton attól tart, verhetetlen lesz Vettel - F1VILÁG.HU

Hamilton attól tart, verhetetlen lesz Vettel

HIRDETÉS

Lewis Hamilton félelmének adott hangot a pénteki szabadedzéseken látottak alapján, ahol Sebastian Vettel mindenkit maga mögé utasított Szingapúrban.


Lewis Hamilton félelmének adott hangot a pénteki szabadedzéseken látottak alapján, ahol Sebastian Vettel mindenkit maga mögé utasított Szingapúrban.

A McLaren brit versenyzője ugyan megnyerte az első, a szokásosnál rövidebb szabadedzést, ám a második tréninget csak a harmadik helyen zárta, hét tizeddel lemaradva Vettel mögött, akit Fernando Alonso követett a második pozícióban a Ferrarival.

Hamilton ugyan tisztában van azzal, hogy a helyzet még változhat, mert nem tudni, ki mennyi üzemanyaggal körözött pénteken, azonban úgy érzi, a kép nem változhat meg teljesen a hétvége hátralévő részében.

„A pénteki nap után nagyon nehéz mit mondani” – magyarázta. „Nagy volt a különbség köztünk, és Sebastian között, és arra számítok, hogy szombaton is nagy lesz az időmérőn, hacsak nem voltak nagy különbségek az üzemanyagszintek terén.”

„Azt gondolom, hogy nagyon nehéz lesz megverni őket. Persze nem lehetetlen, de tekintve a jelenlegi sebességét, kemény lesz. Az üzemanyagszintek és a gumik komoly különbséget eredményezhetnek, szóval még optimista vagyok.”

„Nem tudom, hogy a Ferrari milyen stratégián volt, milyen körülmények között futott, de azon imádkozom, hogy ők is könnyű autóval mentek.”

Hamilton azt is elmondta, hogy nem csak a puszta teljesítmény számít majd a versenyen, hanem az is, ki mennyire tud vigyázni az abroncsokra, mert a kopás mértéke igen nagymértékű volt az edzéseken.

„Az győz, aki a legjobban tartja a sebességet” – magyarázta. „Az időmérő természetesen fontos, de a lényeg az, hogy az ember megfelelően tudjon vigyázni a gumikra, éppen ezért módosításokat fogunk végrehajtani, hogy ne csúszkáljunk úgy, ahogy az első két edzésen.”

„Szingapúr eszi a gumikat. Néhány kör alatt akár teljesen el is használódhatnak az abroncsok, éppen ezért vigyázni kell rájuk, és az etapok hosszát valahogy ki kell tolni.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!