A szombati gyakorlás 10 perces késéssel kezdődött el a Hungaroringen, a tréninget megelőző Forma-2-es futamon ugyanis olaj került a pályára, ennek eltakarítása pedig időigényes folyamat volt.
A versenyirányítás pedig úgy döntött, emiatt nem csúsztatja meg a harmadik szabadedzést, amely így a tervezett 60 perc helyett csak 50 perces lett. A felszórt pálya miatt ráadásul a 4-es kanyarban a versenyzők szinte végig látványos porfelhőt húztak maguk után – emiatt a látási és tapadási viszonyok közel sem voltak ideálisak.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A leggyorsabb köridőt végül Lewis Hamilton futotta meg Mogyoródon: a brit versenyző 1 perc 16,084 másodperces idővel, tehát új pályacsúccsal végzett az élen. Tőle mindössze 13 ezredmásodperccel lemaradva Max Verstappen lett a 2., Sebastian Vettel pedig a 3. A Ferrari hátránya sem volt jelentős, Vettel mindössze 82 ezreddel volt lassabb Hamiltonnál.
HIRDETÉS
Az élen végzők egyébként mindannyian a lágy gumikat használták leggyorsabb körükben.
Valtteri Bottas 4. lett a másik Mercedesszel, utolsó gyorskörében azonban forgalomba keveredett. A finnt Charles Leclerc követte az 5., Pierre Gasly pedig a 6. helyen.
HIRDETÉS
A top 10-ben zárt még a két McLaren is Lando Norrisszal és Carlos Sainzcal – kettejük közé, a 8. helyre Kimi Räikkönen férkőzött be. A 10. helyt Kevin Magnussen szerezte meg a Haas versenyautójával.
Kattints és kövess minket az Instagramon is!
A Williamsnek sikerült előrelépéseket tennie, bár az utolsó helyekről nehezen tudnak csak elmozdulni versenyzői. Robert Kubica 20. lett, George Russellnek azonban sikerült maga mögé utasítania a Racing Point pilótáját, Lance Strollt, és mindössze néhány századdal maradt csak le Alexander Albontól (Toro Rosso).
HIRDETÉS
A Forma-1-es Magyar Nagydíj programja 15 órakor folytatódik az időmérő edzéssel.
A harmadik szabadedzés végeredménye:
HIRDETÉS