Friss hírek

Hamilton az első sorról álmodozik

A McLaren világbajnoka, Lewis Hamilton számára egy álom megvalósulása lenne, ha az első sorból vághatna neki a Magyar Nagydíjnak, ám elmondása szerint már annak is örülni fog, ha sikeresen veszi az akadályokat, és bejut az időmérő harmadik körébe.

A McLaren világbajnoka, Lewis Hamilton számára egy álom megvalósulása lenne, ha az első sorból vághatna neki a Magyar Nagydíjnak, ám elmondása szerint már annak is örülni fog, ha sikeresen veszi az akadályokat, és bejut az időmérő harmadik körébe.

Úgy tűnik, valóban nem a véletlen műve volt, hogy a McLaren szárnyra kapott az elmúlt futamnak helyet adó Nürburgringen, hiszen az ott először bevetett javítócsomag eddig ezen a hétvégén is kiválóan muzsikál, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a brit gárda két versenyzője diktálta a tempót a pénteki szabadedzéseken a Hungaroringen.

Hamilton, aki a második edzést az élen fejezte be, nem csoda, hogy elégedetten nyilatkozott az újságíróknak, akiknek elmondta, hogy egy első sorról álmodozik.

Hirdetés
 

“Az első sor csodálatos lenne, de hogy őszinte legyek, igazából arra hajtok, hogy bejussak az időmérő harmadik etapjába” – mondta a brit világbajnok, aki legutóbbi győzelmét még a tavalyi évben aratta a Forma-1-ben.

“Az autó sokkal versenyképesebb – 2.5 másodpercről négy-öt tizedmásodperc a lemaradásunk az élen állókkal szemben, így továbbra is nagyon keményen kell dolgoznunk, és csak azután kezdhetünk el a győzelmen gondolkodni, ha már behoztuk ezt a lemaradást.”

“Egy kicsit átszabtuk a nürburgringi fejlesztéseinket, és úgy tűnik, hogy működnek, de még rengeteg munka áll előttünk, különösen, ha meg akarjuk verni a Red Bullokat. De nagyon boldog vagyok, hogy végre keményen tudok hajtani.”

“Sokkal elégedettebb vagyok, mint az idei szezon során bármikor” – folytatta Hamilton, aki azért hozzátette, vannak a pályának olyan pontjai, melyek nehézséget okoznak számára, és ezen még dolgozniuk kell a rendelkezésükre álló időben.

“A puklis részeken, és a kanyarok kijáratánál: a Red Bullal és a Brawnnal ellentétben, mi nem tudjuk olyan korán elkezdeni a kigyorsítást. A kanyarok kijáratánál veszítünk sebességet, az egyenesek felé vezető szakaszon.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!