Hamilton: Az első tesztnapon látszott, mennyit dolgoztunk a télen - F1VILÁG.HU

Hamilton: Az első tesztnapon látszott, mennyit dolgoztunk a télen

94 kört tett meg a barcelonai tesztek nyitónapján Lewis Hamilton, és mivel délelőtt csapattársa, Valtteri Bottas is körözött, a Mercedes több mint 800 km-rel zárta a szerdai napot.

A csapat határozottan vetette bele magát a munkába a nemrég bemutatott W11-es kódjelű versenyautóval, mely a katalán ringen nemcsak megbízhatónak, hanem gyorsnak is mutatkozott.

Hamilton a nap legjobb idejével zárt, megelőzve csapattársát, Bottast.

 

A brit versenyző a tesztnap végén természetesen elégedetten nyilatkozott.

„Remek nap volt, tényleg jó kezdet volt ez mindenki számára, hiszen hosszúra nyúlt a szünet. Szóval az, hogy több mint 170 kört tudtunk megtenni, jól mutatja, milyen keményen dolgozott mindenki a télen” – mondta a hatszoros világbajnok.

„Egyszerre csak egy lépést teszünk, a visszajelzések pedig jók az autóval kapcsolatban. Rengeteg adatot tudunk most kielemezni, és tovább kell nyomunk.”

„Óriási köszönettel tartozunk mindenkinek Brackleyben és Brixworth-ben a hihetetlen erőfeszítésekért, és azért, hogy egy ilyen megbízható autóval álltak elő. Remélem, hogy a gyárban mindenki örül annak, ahogy a mai napunk alakult, és a folytatásban is megpróbálunk annyi kilométert megtenni, amennyit csak lehet.”

Csütörtökön Hamilton lesz szolgálatban délelőtt, délután pedig Bottas terelgetheti majd a csapat 2020-as autóját.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!