Friss hírek

Hamilton: Az F1 „rossz döntést hozott”, de „a pénz beszél”

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton szerint „rossz döntést hozott” a Forma-1 azzal, hogy megtettek két kört a biztonsági autó mögött annak érdekében, hogy végeredményt hirdethessenek Belgiumban. A brit hozzátette, „pénz beszél”.

A heves esőzések miatt kezdetben csak csúsztatták a vasárnapi Belga Nagydíj kezdését, majd 25 percnyi várakozás után a biztonsági autó mögött pályára gurultak a versenyzők. Nem sokkal később aztán piros zászlóval megszakították a versenyt, majd mintegy 3 órányi várakozás következett.

Ezt követően ismét pályára gurultak a versenyzők a biztonsági autó mögött, ám mindössze 2 kör után ismét meglengették a piros zászlókat. Mivel a versenytáv 75 százalékát nem sikerült teljesíteni, ám 2 kört megtett a mezőny a futamon, fél pontokat osztottak Belgiumban. A győztes Max Verstappen lett George Russell és Lewis Hamilton előtt.

Hamilton előnye így 3 pontra csökkent a tabellán, a brit pilóta pedig a Sky Sports F1 televíziónak nyilatkozva mondta el határozott véleményét a versennyel kapcsolatban.

A címvédő azt mondja, „nagyon csalódott” a rajongók miatt, mert „ellopták tőlük a versenyt”, és megérdemelnék, hogy visszakapják a pénzüket.

Amikor arról kérdezték, mi a véleménye arról, hogy a biztonsági autó mögött megtett 2 kör a megszokott pontmennyiség felét osztották ki, Hamilton így felelt: „Pénz beszél. És lényegében az a két kör, hogy elkezdjük a versenyt, a pénzforgatókönyv volt.”

„Mindenki megkapja a pénzét, és szerintem a rajongóknak vissza kellene adni az övükét, mert sajnos nem azt látták, amiért jöttek, és amiért fizettek.”

„Kár, hogy nem tudjuk lefutni a versenyt hétfőn. De igen… Imádom ezt a pályát. Nagyon szomorú vagyok, hogy nem tudtuk megcsinálni. Ez a mai nem verseny volt.”

Hamilton szerint mindenképpen beszélni kell a vasárnap történtekről, szerinte ugyanis nem volt helyénvaló az, hogy megtettek két kört a Safety Car mögött csak azért, hogy legyen hivatalos végeredmény.

„Azt gondolom, a sport rossz döntést hozott ma” – folytatta. „Természetesen versenyezni szerettünk volna. Minimum 2 kör kell ahhoz, hogy versenynek minősítsék, és folyamatosan esett a verseny két leállítása között. Szóval csak egyetlen okuk volt arra, hogy kiküldjenek minket. Ezért is nagyon sajnálom a rajongókat.”

Hamilton azt mondja, a látási viszonyok nagyon rosszak voltak.

„5 méterre sem lehetett ellátni, az autók egyszerűen eltűntek előttem. Nagyon nehéz volt az egyenesekben is látni azt, hogy hol vannak a villogó lámpák, nem lehetett padlógázzal menni, hiszen nem tudtuk, a pálya melyik részén is vagyunk.”

„Kár érte, mert versenyezni akartam, és szerintem nagyszerű verseny lett volna, ha nem esik ilyen durván.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!