Friss hírek

Hamilton: Azért nyertem, mert a Lotusok elől rajtoltam

A legutóbbi három futamon mindössze négy pontot szerzett Lewis Hamilton, a Hungaroringen azonban nem lehetett megállítani, egyértelműen ő volt a leggyorsabb egész hétvégén. A McLaren pilótája így már bajnoki esélyeit is sokkal kedvezőbbnek látja.


A legutóbbi három futamon mindössze négy pontot szerzett Lewis Hamilton, a Hungaroringen azonban nem lehetett megállítani, egyértelműen ő volt a leggyorsabb egész hétvégén. A McLaren pilótája így már bajnoki esélyeit is sokkal kedvezőbbnek látja.

„Ez a hétvége is azt mutatta meg, hogy még mindig versenyben vagyunk. Ha így teljesítünk a folytatásban is, akkor elkaphatjuk Fernandót”- tért ki rögtön a vb-csatára a futam utáni nyilatkozatában Lewis Hamilton.

„Kiegyensúlyozottságra van szükségünk, és minden téren folyamatosan fejlesztenünk kell az autót, de biztos vagyok benne, hogy képesek vagyunk erre.”

„Jó érzés egy győzelem után elmenni a szünetre. Persze az is nagyon fontos lesz, hogy a nyári szünetet hogyan töltöm. Egyértelmű, hogy rengeteg munka vár ránk. Erőt meríthetünk ebből az eredményből, de még sok a tennivalónk”- folytatta az idei második győzelmét ünneplő brit.

Hamilton győzelmét a Hungaroringen leginkább a két Lotus fenyegette, és úgy véli, csak azért nyert ő, mert Räikkönen és Grosjean elől rajtolhatott. „Gyorsak voltak a srácok. Ha az élre kvalifikálták volna magukat, lehetetlen lett volna megelőzni őket. Ha ilyen intenzív nyomást gyakorolnak rád, mint amilyet ma Romain és Kimi rám, akkor fejben 100 százalékosnak kell lenned”- mondta még Hamilton, aki azt is hozzátette, hogy végig kontrollálta az eseményeket.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek