Hamilton: Azt hittem, a szemeim is kiesnek a helyükről! - F1VILÁG.HU

Hamilton: Azt hittem, a szemeim is kiesnek a helyükről!

HIRDETÉS
Sokat panaszkodott a pattogásra a Monacói Nagydíj pénteki edzésnapján, Lewis Hamilton mégis optimistán várja a szombati időmérő edzést, szerinte ugyanis jó pozíciókért harcolhatnak majd.
2022 Monaco Grand Prix 2022, Friday - LAT Images Lewis Hamilton

A brit pilóta csak a 12. legjobb idővel zárta a napot Monte-Carlóban, és saját bevallása szerint rengeteget küszködött az autó túlzott pattogásával. Elmondása szerint azonban ez nem az eddig tapasztalt „delfinezés” jelensége volt, sokkal inkább annak volt köszönhető, hogy a hepehupás aszfalton rengetegszer leért a W13-as kódjelű versenyautó alja.

Hamilton alapvetően elégedett a nyitónappal, de persze tudja, sok munka vár még rájuk a folytatásban.

„Küzdöttem azzal, hogy összerakjak ma egy normális kört, és nagyon más tapasztalás volt, mint a korábbi években itt, Monacóban. Akkoriban sokkal könnyebb és fürgébb autókkal érkeztünk ide, ezek viszont most sokkal nehezebbek, ez pedig jelentősen változtat a vezetési élményen is” – mondta a hétszeres világbajnok.

„A pályát újraaszfaltozták, de valószínűleg ez a leghepehupásabb aszfaltcsík, amin valaha vezettem. Bizonyos részein olyan volt, mintha ki akarnának esni a szemgolyóim! Az autó rengeteget pattogott ezeken a bukkanókon. Nem az aerodinamikai pattogásról van szó, amivel idén szembesültünk, egyszerűen csak azért pattog, mert annyira alacsonyan használjuk, és annyira merev, hogy nagyon sokszor leért az alja.”

„A második edzésre javítottunk az autón, és van még néhány dolog, amit ki kell elemeznünk éjszaka, hogy megtaláljuk a megfelelő keveréket a nyers teljesítmény és a vezethetőség tekintetében. Nem raktam még össze a legjobb szektorokat, és ami azt illeti, a tapadás elég jónak tűnik, amikor nyomjuk neki.”

Hamilton hozzátette, bár nincsenek a Ferrari és a Red Bull szintjén, jó időmérőre számít.

„Úgy gondolom, megvan bennünk a potenciál, hogy harcban leszünk. Talán nincs meg az a sebesség, mint a Ferrarinál, vagy a Red Bullnál, de remélem, hogy a többiek előtt lehetünk majd szombaton és vasárnap.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!