Hamilton beszélni szeretne Alonsóval - F1VILÁG.HU

Hamilton beszélni szeretne Alonsóval

HIRDETÉS

Azt követően, hogy a két héttel ezelőtt megrendezett Belga Nagydíjon kis híján kiütötték egymást, Lewis Hamilton a hétvégén le szeretne ülni Alonsóval, hogy megbeszélhessék, mihez tartsák magukat a pályán.

Azt követően, hogy a két héttel ezelőtt megrendezett Belga Nagydíjon kis híján kiütötték egymást, Lewis Hamilton a hétvégén le szeretne ülni Alonsóval, hogy megbeszélhessék, mihez tartsák magukat a pályán.

A brit újonc még mindig nem tette túl magát a Belga Nagydíjon történteken, mikor csapattársa hihetetlen agresszivitással leszorította őt a pályáról, ami kis híján versenyének végét jelentette.

Mivel azóta nem volt lehetősége beszélni csapattársával, Hamilton a hétvégén mindenképpen le szeretne ülni Alonsóval, hogy átbeszéljék és tisztázzák a köztük lévő nézeteltéréseket, valamint megegyezzenek abban, a jövőben kerülni fogják az ilyen, és ehhez hasonló eseteket.

“Mindkettőnknek óvatosnak kell lennünk, és nem szabad elfelejtenünk, hogy csapattársak vagyunk. Remélhetőleg a hátvégén erről is beszélhetek vele, mert az elmúlt futam óta erre nem volt lehetőségem, és még mélyen bennem élnek a történtek” – mondta Hamilton Fujiban. “Egy újabb verseny, újabb nap, de mikor kihajtunk a pályára, nem szabad, hogy egymásnak essünk.”

Arra a kérdésre, hogy a Belga Nagydíjon történtek után változtat-e vezetési stílusán, a brit pilóta a következőket mondta: “Majd meglátjuk. Már sokkal jobban ismerem, és tudom, hogy áll hozzám. Még nem tudom, mi lesz. Megpróbálom a pályán tartani az autómat és mindent megteszek, hogy sportszerűen viselkedjek, azonban ha valaki ilyen agresszíven viselkedik velem, akkor azt nem fogom annyiban hagyni.”

“Azonban nem fogok butaságot csinálni, és feleslegesen kockáztatni. Ha mindvégig előttük maradok, akkor nem is kell ezzel foglalkoznom. Ez a célom, és ennek érdekében mindent megteszek majd a szezon hátralévő részében” – folytatta Hamilton, aki szerint sokkal nagyobb a nyomás Alonsón.

“Úgy érzem, nincs vesztenivalóm. Ő a címvédő, így rajta van a nagyobb nyomás. Azonban az elmúlt két versenyen remek munkát végzett. Nem is nagyon tudom hova tenni a dolgot, mert egyik pillanatról a másikra elkezdte jól érezni magát, talán amiatt, hogy már nem kell a csapatért harcolnia, mert kizárták a bajnokságból.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!