Hamilton bevállalta az extra ütéseket a tempó érdekében - F1VILÁG.HU

Hamilton bevállalta az extra ütéseket a tempó érdekében

HIRDETÉS
Lewis Hamilton a hetedik helyen zárta az Azeri Nagydíj időmérő edzését, ráadásul a versenybírók vizsgálatot is indítottak ellene túl lassú haladás miatt. A brit nem tart a következményektől, és bízik benne, hátha valami csoda folytán vasárnap gyorsak lesznek.
2022 Azerbaijan Grand Prix 2022, Friday - LAT Images Lewis Hamilton

Hamilton két tizedmásodperccel volt lassabb csapattársánál, és két helyezéssel végzett mögötte a rajtrácson, míg a pole-t szerző Leclerc mögött 1,5 másodperccel maradt el.

„Nem vagyok meglepve, Monacóban is ugyanez volt a helyzet” – értékelte Hamilton a Mercedes hétvégi teljesítményét, amely a rázósabb utcai pályákon nem tudja azt az érzést nyújtani a versenyzők számára, mint a simább aszfaltú Barcelona.

„Sok minden miatt várhatjuk a versenyt, ami általában kaotikus szokott lenni, sok minden történhet, mi pedig ott vagyunk az első tízben. Nagyon küzdelmes volt ez az időmérő, keményen kellett nyomnunk, mert nagyon szűk tartományban működik jól az autó, és bármivel is próbálkoztunk, semmi nem adta számunkra azt az eredményt, amit akartunk. Rengeteg dolgot kipróbáltunk, ami szinte mindig ugyanahhoz a problémához vezetett, a pattogáshoz, ami pedig temérdek teljesítménytől foszt meg minket.”

Toto Wolff az időmérő előtt azt mondta, az autók pattogása olykor olyan fájdalmakat okoz versenyzői számára, amiken már a trénerük sem tud segíteni, ám Hamilton elmondása szerint a pilóták ezt az áldozatot is meghozzák a köridő oltárán.

„A teljesítmény akkor a legjobb, ha az autó hasmagassága minél alacsonyabban van, ezért úgy döntöttünk, jöjjenek azok az ütések a hátunkra és a nyakukra, eresszük minél lejjebb az autót, hogy kihozzuk belőle a legjobb tempót. Így viszont az én autóm egy kicsivel jobban is pattogott mint a másik. De így is versenyben vagyunk, csak nagyon rossz a sebességünk az egyenesben, így lehet, hogy szenvedni fogunk holnap. De hátha jobb lesz a tempónk, mint másoknak – ki tudja!”

A brit ráadásul a leintés pillanatában még abban sem lehetett biztos, hogy megtarthatja a hetedik helyezését, hiszen vizsgálni kezdték egy incidensét: a Q2-ben egyik felvezető köre során a versenybírók szerint indokolatlanul lassan haladt, ezzel akadályozva a McLaren párosát.

„Nem aggódok emiatt. Lementem az ideális ívről, és az előírt deltaidőn is belül tartottam magam, szóval nem tartottam fel senkit” – magyarázta Hamilton. „Szerettem volna szélárnyékot keresni magamnak, mert annyira lassúak vagyunk az egyenesben, de aztán a mögöttem lévők mégsem mentek el mellettem, így hát elindultam és megfutottam a kört magamtól.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!