Hamilton bocsánatot kért Charlie Whitingtól - F1VILÁG.HU

Hamilton bocsánatot kért Charlie Whitingtól

HIRDETÉS

Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting elmondta, hogy Lewis Hamilton személyesen kért tőle bocsánatot amiatt, hogy félrevezette a stewardokat, akiknek olyat állított, amiről mindig is tudta, hogy nem igaz.

Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting elmondta, hogy Lewis Hamilton személyesen kért tőle bocsánatot amiatt, hogy félrevezette a stewardokat, akiknek olyat állított, amiről mindig is tudta, hogy nem igaz.

Már lassan két hete, hogy elrajtolt a mezőny a szezonnyitónak helyet adó Melbourne-ben, sőt, azóta már a Maláj Nagydíj is lement, mégis mindenki az Ausztráliában történtekről beszél.

Mindez nem meglepő, mert azóta kiderült, hogy Hamilton és a McLaren időközben menesztett sportigazgatója, Dave Ryan hazudott a stewardoknak, és nem mondta el az igazságot Trulli előzése ügyében.

Whiting, aki mindkét meghallgatáson jelen volt, az Autosport-nak elmondta, érezhető volt, hogy egy hét leforgása alatt megváltozott a bajnoki címvédő viselkedése, ami így utólag már abszolút érthető.

“Egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam Lewis vasárnap (Ausztráliában), és csütörtökön (Malajziában) tanúsított viselkedése miatt. Azt mondhatom, hogy azt tette, amire utasították. Vasárnap egyértelműen kiderült, hogy nem mondott igazat” – mondta Whiting.

“Az pedig, hogy odajött hozzám, és bocsánatot kért tőlem Sepangban, mindent elmond. Megkeresett, hogy négyszemközt beszélhessen velem, és csak annyit mondott, bocsánatot szeretne kérni mindenért, amit tett, és soha többé nem fog előfordulni ilyen.”

Whiting azt is elárulta, hogy a második meghallgatáson, mikor már megalapozott volt a gyanú a csapat ellen, sőt rádiófelvétel és egy futam után adott interjú is bizonyította, hogy Hamilton utasításra engedte maga elé Trullit a biztonsági autó mögött Melbourne-ben, a brit versenyző még mindig kitartott eredeti állítása mellett, pedig már nagyon szorult a hurok a nyaka körül.

“A csapat azt feltételezte, hogy a felvételeket már a szezonnyitón meghallgattuk, ezért sem gondolták, hogy meg kell említeni azokat. Ez jelentette a vesztüket. Egy kicsit belementünk abba, hogy mi is történt valójában, mikor Trulli megelőzte Hamiltont. Lewis minden erejével azon volt, hogy kitérjen a válaszadás elől, nagyon jól halandzsázott” – magyarázta.

“Emlékeztettem, hogy kétszer is feltettem neki a kérdést Melbourne-ben, ’Tudatosan engedted-e magad elé (Trullit)?’. Ő azt válaszolta erre, hogy nem, Trulli egyszerűen megelőzte. Aztán mondtam neki, hogy mikor a csapat arra kért, engedd el, te azt felelted, ’Már elengedtem’. Mondtam neki, ha ez meglepett volna, biztosan azt mondtad volna, hogy ’megelőzött’, ahelyett, hogy ’elengedtem’.”

“Lewis erre nem igen tudott válaszolni. Mindent megtettek azért, hogy megzavarják a stewardokat, és eltereljék a figyelmüket, elhallgatva fontos információkat. Ez az én meglátásom az üggyel kapcsolatban.”

Hirdetés

Sokan az FIA-t hibáztatják a történtekért, mert a stewardok nem kezelték elég óvatosan az ügyet, és nem tértek ki minden részletre a szezonnyitót követően.

Whiting is komoly kritikát kapott, amiért nem válaszolt a csapatnak a futam közben, pedig Ryan többször is feltette neki a kérdést, szabályosan előzte-e meg Hamilton a pálya szélére került Trullit.

A versenyigazgató azonban nem érzi magát hibásnak a történtekért.

“Nem igazán tudtuk, mi történik abban az időben. Dave Ryan azt kérdezte tőlünk a rádión, hogy Lewisnak vissza kell-e adnia pozícióját. Nyilvánvaló okok miatt nem láttuk az incidenst, éppen ezért nem is akartam állást foglalni az ügyben, mert nem volt elég információm az esetről” – magyarázta Whiting.

“Más események (Kubica/Vettel baleset) is történtek, amire oda kellett figyelnünk, de az időmérő mindig mutatja, ha történik előzés a biztonsági autó mögött. Az adatokból láttuk, hogy Hamilton megelőzte Trullit, de aztán visszaadta pozícióját. Ami engem illet, fogalmam nem volt, hogy milyen körülmények között történt az előzés.”

A McLarent a történtek miatt beidézték az FIA Motorsport Világtanács elé, hogy adjon magyarázatot viselkedésére. Mivel a csapat visszaesőnek számít – a 2007-es kémügy miatt –, komoly büntetésre számíthat. A meghallgatás április 29-én lesz Párizsban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!