Hamilton büntetését nem befolyásolta, hogy Verstappen mekkora balesetet szenvedett - F1VILÁG.HU

Hamilton büntetését nem befolyásolta, hogy Verstappen mekkora balesetet szenvedett

HIRDETÉS
Lewis Hamilton silverstone-i büntetése szempontjából nem számított, hogy Max Verstappen milyen komoly balesetet szenvedett kettejük ütközése következtében – nyilatkozta Michael Masi versenyigazgató.
2021 British Grand Prix, Friday - LAT Images Lewis Hamilton

A két versenyző a vasárnapi Brit Nagydíj nyitókörében ütközött össze nagy tempónál, és miközben Hamilton folytatni tudta a versenyt, Verstappen a gumifalnak csapódva kiesett.

Az incidensben Hamiltont találták vétkesnek a versenybírók, a brit egy 10 másodperces időbüntetést kapott, ennek ellenére azonban győzni tudott, és 8 pontra csökkentette hátrányát az összetettben.

Sokan – köztük Verstappen csapata, a Red Bull – úgy tartják, a történtek fényében Hamilton igencsak csekély büntetést kapott, Michael Masi versenyigazgató ugyanakkor elárulta, a versenybírók nem veszik – és nem is vehetik – figyelembe azt, hogy a baleset következtében Verstappen kiesett, Hamilton pedig folytatni tudta.

„Azt gondolom, ez az egyik olyan dolog, mely sok-sok éve egyfajta tartóoszlop. És ez még a csapatokkal, az FIA-val és az F1-gyel történt egyeztetések során született meg, még azt megelőzően, hogy én hivatalba léptem volna. A csapatfőnökök pedig meglehetősen hajthatatlanok voltak azt illetően, hogy nem szabad figyelembe venni egy-egy incidens következményeit” – mondta Masi.

„Ha tehát ítélkeznek egy incidens felett, magát az incidenst ítélik meg, az incidens súlyosságát, nem pedig annak következményeit. És ez olyasvalami, amit a stewardok évek óta így csinálnak.”

„Ha a versenybírók elkezdenék figyelembe venni a következményeket, akkor rengeteg változót kellene számításba venni ahelyett, hogy pusztán az incidensre fókuszálnának.”

A Red Bull szerint Hamilton olcsón megúszta a Silverstone-ban történteket, Dr. Helmut Marko tanácsadó szerint a címvédő akár eltiltást is kaphatott volna.

Amikor a csapat panaszairól, illetve a büntetés súlyosságáról kérdezték, a versenyigazgató így felelt: „Azt gondolom, ha ilyen alapon nézzük, soha nem találunk olyan büntetést, mely megoldja ezt az egyensúlyhiányt. Évekkel ezelőtt a csapatok, a csapatfőnökök világossá tették, hogy nem szeretnék, ha figyelembe vennék a következményeket, és azt akarták, hogy a történések alapján szülessen ítélet.”

„Én teljesen megértem ezt a perspektívát, és azt gondolom, általánosan elfogadott nézet, hogy a bíráskodás során ne vegyük figyelembe a következményeket.”

Hirdetés

Masi azt sem látja szükségesnek, hogy a stewardok részletesen ismertessék döntéseik hátterét a nyilvánosság előtt. Amikor a szakembert arra kérték, hasonlítsa össze a helyzetet a futballban használt videóbírós megoldással, mely során ugyanazokat a visszajátszásokat látják, mint a stewardok, Masi kifejtette: „Szerintem rengeteg TV-s elemzés van sok nagyon tapasztalt korábbi versenyzővel, akik perspektívát teremtenek. És a stewardok mindent figyelembe vesznek, ami elérhető számukra.”

„A videóbírós eljárás során 30 másodpercen belül – de legfeljebb 1 perc alatt – döntést hoznak, a versenybíróknak viszont időt szánnak arra, hogy minden lehetséges összetevőt megvizsgáljanak.”

„Azt gondolom, a versenybíróknak független igazságszolgáltatóknak kell maradniuk. És nem gondolom, hogy a kapacitásaikat figyelembe véve nyomást kellene gyakorolni rájuk. Arra kell szánniuk az idejüket, hogy mindent gondosan kielemezzenek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!