Hamilton: Csak látszólag volt sima győzelem - F1VILÁG.HU

Hamilton: Csak látszólag volt sima győzelem

HIRDETÉS

Annak ellenére, hogy csak a kiállások alkalmával engedte ki a kezéből az első pozíciót, Lewis Hamilton elmondta, hogy egyáltalán nem volt könnyű számára a Szingapúri Nagydíj, ahol immáron második győzelmét aratta az idei évben.

Annak ellenére, hogy csak a kiállások alkalmával engedte ki a kezéből az első pozíciót, Lewis Hamilton elmondta, hogy egyáltalán nem volt könnyű számára a Szingapúri Nagydíj, ahol immáron második győzelmét aratta az idei évben.

A McLaren világbajnoka a pole pozícióból vágott neki a vasárnapi megmérettetésnek, és végig irányítása alatt tartva a versenyt, magabiztos előnnyel végzett az élen, mellyel csapata hatalmas lépést tett afelé, hogy elhappolja a Ferraritól a 3. helyet a konstruktőrök versenyében.

Bár látszólag sima győzelmet aratott, Hamilton elmondta, hogy igenis meg kellett dolgoznia a sikerért, és egy pillanatig sem lazíthatott a 61 körös futamon, ugyanis mindvégig komoly nyomás alatt tartották ellenfelei.

“Egy kemény verseny volt, egyáltalán nem volt könnyű” – mondta a brit pilóta a futam utáni sajtótájékoztatón. “Egy jó eredmény reményében érkeztem a helyszínre, és bíztam abban, hogy az elmúlt versenyen történtek után (mikor az utolsó körben összetörte autóját), visszatérhetek, és megtettem, megtettük, aminek nagyon örülök.”

A világbajnoki címvédő azt is elmondta, hogy a verseny elején nem kockáztatott túl sokat, és nem próbált meg görcsösen elszakadni az őt üldöző Nico Rosbergtől és Sebastian Vetteltől, mert tudta, hogy hosszabb lesz az első etapja.

“Jól kaptam el a rajtot, és elegendő előnyt szedtem össze az elején. Tudtam, hogy tovább kint fogok maradni, mint a mögöttem haladó srácok. Hatalmas volt rajtam a nyomás, de tudtam, hogy öt körrel tovább kint maradok, így vigyáztam a gumikra, és irányításom alatt tartottam a futamot.”

A verseny első felében a csapat közölte vele, hogy valami probléma lehet a hibrid rendszerrel, ám Hamilton elmondta, hogy ő ebből semmit nem érzett, és néhány újraindítás után ugyanúgy tudta használni azt, mint korábban.

“Nem tudom, melyik körben volt. Nem volt problémám a KERS-szel, de a csapat azt mondta, hogy talán lehet valami gond, de továbbra is jól működött” – magyarázta. “Le kellett tiltanom, majd újból aktiválnom. Ezt követően soha nem volt problémám vele.”

A mezőny most Japánba veszi az útját, ahol a hétvégén újabb versenyt rendeznek. Hamilton bízik abban, hogy tovább folytathatják szárnyalásukat Suzukában, ahol még soha nem versenyzett, mert az elmúlt években Fuji adott otthont a Japán Nagydíjnak.

“Soha nem voltam Suzukában, de hallottam, hogy Monacótól eltekintve, ez a legjobb pálya. Sok versenyt láttam már ezen a ringen a tévében, és mindig is nagy vágyam volt, hogy egyszer én is itt versenyezhessek” – mondta.

Hirdetés

“Izgatottam várom, hogy ott legyek. Kemény hétvége lesz, hiszen meg kell tanulnom a pályát. A lendületet magunkkal visszük, és remélhetőleg ismét egy versenyképes autónk lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!