Friss hírek

Hamilton csúcsformát ígér a szezon hajrájára

Lewis Hamilton kijelentette, hogy minden eddiginél keményebben fog harcolni a bajnokság hátralévő részében, mert úgy érzi, cserbenhagyta csapatát az Olasz Nagydíjon, ahol már az első körben kiesett.


Lewis Hamilton kijelentette, hogy minden eddiginél keményebben fog harcolni a bajnokság hátralévő részében, mert úgy érzi, cserbenhagyta csapatát az Olasz Nagydíjon, ahol már az első körben kiesett.

A McLaren brit versenyzője magabiztosan érkezett meg Monzába, de még az első kört sem élte túl, ugyanis a második sikánban összeütközött Felipe Massával, aminek következtében eltörött autója jobb első kerékfelfüggesztése, és fel kellett adnia a küzdelmet.

Hirdetés
 

Mindez azt is jelentette, hogy elvesztette vezető pozícióját a bajnokságban, és jelenleg Mark Webber mögött öt ponttal lemaradva a második helyen áll, öt futammal a vége előtt, sőt mögötte álló riválisai is közelebb kerültek hozzá.

Hamilton azonban nem csügged, és kijelentette, hogy minden eddiginél keményebben fog harcolni a szezon hátralévő részében, hogy visszavegye vezető pozícióját, és megnyerte a bajnoki trófeát.

„Nagyon jólesett, hogy a csapat a nehéz helyzetben is mögöttem áll, nem is kérhetnék ennél nagyobb támogatást” – mondta a brit pilóta, célozva ezzel arra, hogy csapatfőnöke, Martin Whitmarsh védelmébe vette, és a történtek ellenére dicsérte agresszivitását.

„Mikor egy rossz eredményt produkálsz, úgy érzed, cserbenhagytad a csapatodat, szóval minden eddiginél keményebben fogok harcolni a szezon hátralévő részében, mert vissza szerezném venni vezető pozíciómat, és meg szeretném nyerni a bajnokságot.”

Az egykori világbajnok azzal is tisztában van, hogy céljait csak abban az esetben lesz esélye elérni az idei évben, ha több hibát már nem vét a hátralévő versenyeken, és minden előtte felbukkanó lehetőségre könyörtelenül lecsap.

„Két kiesésem és egy győzelmem van az elmúlt három versenyről, ami nem olyan vészes, de azt jelenti, hogy értékes pontokat veszítettem ellenfeleimmel szemben a bajnokságban, és ezek az eredmények nem elegek ahhoz, hogy megszerezzem a trófeát” – magyarázta.

„Keményen fogok hajtani. Minden egyes versenyen oda fogom tenni magamat, azonban arra is oda kell figyelnem, hogy biztosan célba érjek a következő öt futamon, ez mindennél fontosabb. Győzni megyek Szingapúrba.”

Hamilton azt is hozzátette, hogy rengeteget tanult a monzai esetből, és egy érettebb, erősebb versenyzőként áll majd rajthoz a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Szingapúri Nagydíjon.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!