Hamilton egy teljesen áttervezett autót kért a Mercedestől - F1VILÁG.HU

Hamilton egy teljesen áttervezett autót kért a Mercedestől

HIRDETÉS
A Mercedes istállója tavaly egy problémás és körülményes autóval versenyzett a Forma-1-ben, amiből Lewis Hamilton mindössze két tulajdonságot mentene át az idei évre.
Mercedes-AMG F1 W14 E Performance Launch - Finn Pomeroy Lewis Hamilton

Lewis Hamilton 2013-as csatlakozása óta a Mercedes egyszer sem kezdett versenyszezont tipikusan „rossz” autóval, ám a W13 nevű tavalyi koncepciója közel állt ehhez a kategóriához. Az autó súlyos delfinezéssel és a túl merev felfüggesztésével küzdött, így képtelen volt kellően alacsony hasmagasságot felvéve ideális tartományba kerülni, ráadásul az egyenesbeli tempója is nagyban elmaradt a mezőnyből kiemelkedő Red Bullétól. Ám hiába produkált ennyiféle problémát, a Mercedes mégsem vetette el az autó alapkoncepcióját. Ezzel kapcsolatban Lewis Hamilton elárulta, van egy-két olyan tulajdonsága a „zéró-oldaldobozos” kialakításnak, amit szívesen átmentene az idei évre.

„Egyedül a hosszú etapos tempót tartanánk meg – abban tavaly nagyon erősek voltunk. A versenytempó az erősségeink közé tartozott. Azt mondanám, a megbízhatóság mellett ez az egyetlen dolog, amit áthoznánk az idei szezonra. Minden mást át kellett gondolnunk és terveznünk. Remélhetőleg egy hatékonyabb autóval lesz dolgunk” – fogalmazott a W14 tervezése kapcsán.

A 2022-es szezon első felében a Mercedes gyakran egy másodperc körüli hátrányban követte az élmezőnyt, ám ezt a lemaradását a szezon végére elképesztő fejlesztési tempóval faragta le néhány tizedmásodpercre. Hamilton hiszi, hogy erre idén is képesek lesznek, akárhol is helyezkednek majd el az erősorrendben.

„Van egy fejlesztési tervünk, amit a csapat kifejtett számunkra. Én teljes mértékben bízom bennük. Addig azonban nem tudunk fejlesztésbe kezdeni, amíg pályára nem hajtottunk és fel nem térképeztük az autó viselkedését, valamint határait. Az a nagyszerű ebben a helyzetben, hogy két erős pilótával rendelkezünk, akik hasonló vezetési stílussal bírnak, így bármilyen probléma hamar a felszínre kerül” – célzott saját magára és George Russellre.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!