Hamilton elárulta, Alonso is gratulált neki nemrég - F1VILÁG.HU

Hamilton elárulta, Alonso is gratulált neki nemrég

HIRDETÉS
Egykori csapattársa és riválisa, Fernando Alonso is gratulált Lewis Hamiltonnak hatodik világbajnoki címéhez – ezt a Mercedes versenyzője árulta el csütörtökön, Interlagosban.
2018 Abu Dhabi Grand Prix, Sunday - Paul Ripke Fernando Alonso Lewis Hamilton Mercedes

Hamilton a két héttel ezelőtti Amerikai Nagydíjon biztosította be újabb világbajnoki elsőségét, így már csak 1 vb-cím választja el őt a Forma-1 legeredményesebb versenyzőjétől, Michael Schumachertől.

A brit pilóta 2007-ben, Fernando Alonso csapattársaként debütált az F1-ben, és már ekkor elmérgesedett kettejük viszonya, ahogy a bajnoki címért csatáztak – melyet végül mindketten elbuktak.

Hamilton és Alonso kapcsolata az azóta eltelt évek során normalizálódott, a hatszoros világbajnok pedig elárulta, egykori riválisa gratulált is neki nemrég.

„Kaptam egy üzenetet Fernandótól, ami fantasztikus volt, nagyon hálás voltam érte!” – mondta a Brazil Nagydíj helyszínén a Mercedes versenyzője.

„Hiszen nyilván viharos élményeken mentünk keresztül az évek során. De teljesen őszintén mondom, mindig nagyon tiszteltem őt azért, amit elért, és persze a képességei miatt is. És láttam érettségét a McLarennél eltöltött időszakban is.”

Hamilton nagyra tartja Sebastian Vettel gesztusát is, aki még az austini dobogós ceremónia előtt ment fel hozzá gratulálni.

„Nem az elismerés az, ami hajt engem, de persze megtiszteltetés” – mondta a 34 esztendős versenyző.

„Ha van valaki, különösen Seb, akit annyira tisztelsz a képességeiért, és ezt az évek során el is mondtad párszor, akkor igazán lenyűgöző, amikor veszi a fáradtságot, feljön és mutat némi tiszteletet. Mert mindannyian tudjuk, mennyire nehéz az, amit csinálunk. Mi, 20-an különösen tudjuk, mennyire nehéz dolog ez, és közülünk csak páran vannak tisztában azzal, mennyire kemény folyamatosan versenyeket nyerni, évről évre. És Seb egy közülük. Szóval tényleg fantasztikus.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!