Friss hírek

Hamilton elkezdett tárgyalni a Mercedesszel a folytatásról

Megkezdte az egyeztetéseket a szerződéshosszabbításról a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, valamint csapata, a Mercedes. A brit pilóta elárulta, szeretné, ha jövőre is Valtteri Bottas lenne a csapattársa.

Hamilton szerződését még idén februárban csak a 2021-es szezon végéig hosszabbította meg a Mercedes, Toto Wolff csapatfőnök pedig nemrég azt mondta, hamarosan elkezdenek majd tárgyalni a folytatásról.

A Stájer Nagydíj helyszínén, Spielbergben a hétszeres világbajnok elárulta, már zajlanak az egyeztetések közte és a Mercedes között.

„Elkezdtünk tárgyalni. Nem tudok még sokat mondani, de elkezdtünk egyeztetni, és pozitívan alakulnak a dolgok” – mondta Hamilton, aki beszélt csapattársáról, Bottasról is, kinek szerződése ugyancsak lejár év végén.

„Valtteri most a csapattársam, és mindkettőnknek voltak hullámvölgyei pályafutásunk során. Ő egy fantasztikus csapattárs, és nem feltétlenül gondolom azt, hogy ezen változtatni kellene.”

Arra a kérdésre, hogy mit szólna ahhoz, ha George Russell lenne jövőre a csapattársa, Hamilton így felelt: „Jelenleg nem ő a csapattársam, szóval nem is igazán kell mondanom semmit.”

„Ahogy mondtam, Valtteri a lehető legjobb csapattárs. És amikor azt mondom, csapattárs, nem feltétlenül a versenyzői teljesítményt értem alatta, hanem a csapatmorált is, illetve azt, hogy hogyan dolgozunk együtt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!