Hamilton elnézést kért a McLarentől - F1VILÁG.HU

Hamilton elnézést kért a McLarentől

HIRDETÉS

Lewis Hamilton bocsánatot kért a McLarentől, amiért nem tartotta tiszteletben a csapat utasítását a szombati időmérő edzésen, mely miatt borzalmasan nehéz helyzetbe hozta a wokingi bázisú alakulatot.

Lewis Hamilton bocsánatot kért a McLarentől, amiért nem tartotta tiszteletben a csapat utasítását a szombati időmérő edzésen, mely miatt borzalmasan nehéz helyzetbe hozta a wokingi bázisú alakulatot.

A Magyar Nagydíj sportfelügyelői büntetéssel sújtották a McLarent és Fernando Alonsót, miután úgy ítélték meg, a spanyol versenyző szándékosan tartotta fel a boxban Hamiltont, aki emiatt nem tudta már megkezdeni utolsó gyorskörét.

Azonban annak ellenére, hogy Alonsótól elvették a pole pozíciót, és a McLarentől megvonták a Magyarországon szerzett konstruktőri pontokat, a csapat szemében maga Hamilton volt a legnagyobb vétkes.

Az érintett először vallotta be a nagyközönség előtt, hogy nem teljes a harmónia közte és mentorai között. “Rengeteg problémám van a főnökeimmel” – magyarázta Hamilton az ITV-nek adott nyilatkozatában még a mai futam előtt.

A tegnapi időmérő edzést követően kiszivárgott a Hamilton és Dennis között lezajlott rádióbeszélgetés, melyben a két fél igen csúnya szavakkal illette a másikat, és ez eredményezte azt, hogy a csapatvezető nekivágta a monitornak fejhallgatóját.

Hamilton megerősítette, egyre nagyobb a fesztültség a csapatban. “Részt vettem a szokásos mérnöki megbeszélésen, és el tudják képzelni milyen volt a hangulat, úgy éreztem magam, mint aki rosszat tett a csapatnak. Ron nagyon mérges volt rám, és talán még mindig az. Mikor nem engedelmeskedsz a csapatvezetődnek, akinek az egész pályafutásodat köszönheted, nem vagy könnyű helyzetben.”

“Most úgy döntöttem, felülbírálom a csapat döntését, nem tudom miért. A csapat már megmagyarázta, miért döntött így, és én is elnézést kértem mindenkitől makacsságom miatt. Megígértem Ronnak, hogy ilyen többé nem fordul elő.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!