Költségplafon-ügy

Hamilton elnézést kért a Mercedestől

Sajnálatát fejezte ki csapata felé Lewis Hamilton, miután a Holland Nagydíjon a pillanat hevében úgy fogalmazott, a Mercedes „kicseszett” vele. Úgy érezte, futamgyőzelmet veszítettek el.

Igazi érzelmi hullámvasutat élt meg a Mercedes a Forma-1-es Holland Nagydíjon, amelynek egy pontján Lewis Hamilton joggal gondolhatta, hogy akár a győzelmet is megkaparinthatja Max Verstappen elől. A Mercedes pilótája azt követően került az élre Zandvoortban, hogy a Valtteri Bottas műszaki hibája miatt beküldött biztonsági autó miatt Verstappen a bokszba hajtott egy új szett lágy abroncsért. Verstappen tudatosan adta át a vezetést egy friss garnitúráért Hamiltonnak, aki ötkörös közepes keményeken folytatta a körözést. A hétszeres világbajnok az újraindítást követően azonban csak egy fél célegyenesnyi ideig tartott ki az élen: Verstappen rögtön, Charles Leclerc és George Russell pedig néhány körrel később előzte meg őt, szintén lágy gumikkal.

„Annyira jó verseny volt. Az autó idén még soha nem tűnt ennyire jónak, miután múlt héten olyan nehéz versenyt teljesítettünk. Tegnap a sárga zászlós utolsó kanyarig hét tizedmásodperccel vezettem mindenki előtt, szóval a tempónk rendben volt.”

Hirdetés
 

Hamilton elárulta, már az újraindítást megelőzően tudta, hogy gumihátrányban képtelen lesz megtartani a vezetést. A verseny hevében olyat mondott a csapatrádióban, ami miatt később elnézést kért a csapatától. Dühében úgy fogalmazott, „nem hiszem el, hogy így kicsesztetek velem.” Utólag elmondta, ez azért csúszott ki a száján, mert minden vágya az volt, hogy felvehesse a harcot a riválisaival.

Sajnálom, amit a pillanat hevében a csapatnak mondtam. A pozitív dolgokra akarok koncentrálni, annyi minden jót vihetünk innen magunkkal. Igen, negyedik lettem, de az autó nagyszerű volt. Ha ez továbbra is így marad, akkor futamgyőzelmekért fogunk harcolni” – magyarázta a hétszeres világbajnok, aki a gyors bokszkiállások és a jó stratégia miatt is megdicsérte csapatát.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Hamilton elnézést kért a Mercedestől
Ekkor lesz az F1-es időmérő Japánban, ne maradj le!
Vettel második hazai versenyeként éli meg a Japán Nagydíjat
Alonso egy „furcsa” napon végzett az első helyen Japánban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!