Hamilton elnézést kért Buttontól - F1VILÁG.HU

Hamilton elnézést kért Buttontól

HIRDETÉS

Lewis Hamilton bocsánatot kért csapattársától, Jenson Buttontól, amiért megvádolta őt a Twitteren, azonban kijelentette, hogy nincs szándékában leállni a mikro-blogolással.


Lewis Hamilton bocsánatot kért csapattársától, Jenson Buttontól, amiért megvádolta őt a Twitteren, azonban kijelentette, hogy nincs szándékában leállni a mikro-blogolással.

A McLaren brit versenyzője még a Japán Nagydíj után posztolta ki a következőket: „most vettem észre, hogy @jensonbutton már nem követ, ami szégyen. Három év csapattársi viszony után azt gondoltam, hogy jobban tiszteljük egymást, de tévedtem.”

Nem sokkal később a következő üzenet volt olvasható Hamiltontól: „Ő egek, most eszmélek rá, hogy Jenson soha nem volt a követőm. Ne hibáztassák őt. Több időt kell a Twitteren töltenem.”

A 27 éves versenyző, aki jövőre a Mercedes színeit erősíti majd, azóta nem posztolt, ám Koreában elmondta, hogy „elismerem, hibát követtem el.”

„Néha megesik az ilyen, a pillanat hevében olyan dolgokat mondunk, amit nem is úgy gondolunk pontosan, azonban ezzel már nem tudok mit csinálni, mindössze bocsánatot tudok kérni.”

Hamilton üzenete rávilágít arra, hogy nem is minden arany, ami fénylik, és igenis – bár nincsenek kimondva – feszültségek vannak a csapaton belül. Mindez azok után jött, hogy a brit pilóta nem is olyan régen közzétette Button bizalmas telemetriai adatait.

Arra a kérdésre, hogy fontolgatja-e, hogy leáll a Twitterrel, Hamilton – akinek több mint egymillió követője van – csak nevetett: „Talán a Twitter és én nem jövünk ki olyan jól egymással az elmúlt időszakban. Szóval nem tudom, mit fogok tenni.”

„Szeretem, szeretem megosztani a tapasztalataimat a rajongóimmal. Megvan benne a szépség, persze az utóbbi időben én nem tudtam megfelelően kezelni a kezemben lévő eszközt, amin mindenképpen javítani szeretnék.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!